Ogame értékelés

Most, hogy felküzdöttem magam az első 1000 játékos közé, úgy érzem, nyugodtan készíthetek egy mérleget. Tavaly október óta játszom, nem tudom, hogy jól vagy rosszul, mindenesetre a galaxisbeliekhez képest elég gyorsan fejlődtem. Aki csak a végére kíváncsi: az Ogame rendkívül élvezetes játék, a lényeg, hogy legyünk kitartóak.


Van kilenc bolygóm, szépen rendesen ki is zsákmányolom őket (mert hát mi másra jók?). Flottám nincs, valószínűleg nem is lesz, nem vagyok az a harcos-típus, ellenben védelmet muszáj volt kiépítenem, mert elegem volt abból, hogy 200-300-as játékosok raboltak le folyamatosan. Most már inkább döntetlenek a csaták és nem visznek el semmit.

Alapvetően úgy álltam hozzá a játékhoz, hogy játszok majd egy hónapot, az alatt úgyis megunom, meg úgyse tudok majd előrelépni. Nos, ez egyáltalán nem jött be, még mindigjátszok, átlag napi egy órát izélgettem a bolygóimat, ugyanis láttam azt, hogy elég jól lehet fejlődni és végülis kemény munkával akár a TOP100-ba is bekerülhetek. Szóval nyomom továbbra is rendületlenül. Mert bizony az Ogame és egy nagyon jó stratégiai játék. Az I.S.A meg egy baromi jó szövetség.

Kezdő játékosoknak meg annyit mondanék: ne adjátok fel, mert a kitartásnak meg van a jutalma.

1 Hozzászólás - “Ogame értékelés”


  1. 1 gbr87 2008. feb. 8. @ 4:34 pm

    Én is játszottam vele, de meg kell valjam, így utólagosan csak arra volt jó, hogy kitöltsem a szabadidőmet. Amikor már 200-300. helyen csücsültem, elegem lett belőle, hogy naponta folyamatosan figyelnem kellene, mert különben kampó… úgyhogy én abba is hagytam karácsonykor, és akkor legílább jutott időm a vizsgáimra tanulni, meg kipihenni azokat. A mostani szabadidőmet meg olvasással töltö :D

Te mit gondolsz?

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image





Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi közösség, Sci Fi hírek