Véres Tündérdal - Elfen Lied

elfenlied

Ha már lúd legyen kövér, csag kolléga kérésének engedve, jönnek az animék ezerszám. A címben szereplő Elfen Lied osztja meg leginkább az animés közösséget, sokan imádják, mások pedig kevésbé lelkesednek érte. Aki kíváncsi arra, hogy én melyik táborba tartozom, és persze, hogy miről szól ez az egész, ne menjen messzire. Vér, belek, mellek, összegányolt történet beljebb.


elfenlied2 Új faj jelenik meg világunkban: a dicloniusok fajtája. Külsőre pontosan ugyanúgy néznek ki, mint mi, mindössze a fejükön lévő szarvak különböztetik meg őket tőlünk. A sorozat az egyik diclonius, Lucy egy titkos katonai laborból való megszökésével kezdődik. A szökés során tanúi lehetünk annak, hogyan tép darabokra egy lány vagy ötven állig felfegyverzett katonát, hogy aztán a partra érve rátaláljon két tizenéves Kouta és Yuka. Lucy kettős személyiséggel rendelkezik: egyszer egy vérengző gyilkos, a következő pillanatban már egy beszélni alig tudó, gyermeteg lánnyá változik át. A fiatalok befogadják Lucyt a házukba, de mint ahogy az lenni szokott, Lucy két énje közül nem mindig az ártalmatlant mutatja, az áldásokból részesül Lucy közvetlen környezet éppúgy, mint a felkutatására küldött másik diclonius…

A történet 13 részes, az azonos című japán mangából készült. A nézők véleményét legjobban megosztó animék egyike lett az Elfen Lied, hála a hektoliternyi vérnek, a furcsa történetnek, a brutalitásnak, vagy felnőttebb közönséget megcélzó vicces, sikamlós jelenetekkel (ecchi), meztelen lányokkal. Ám pontosan ez a kavalkád okozza azt, hogy a sorozatot képtelenség komolyan venni. Az alkotók leginkább a BMSZ (bele minden szart) elv mentén mozogtak, a tinikről, gyermekkori megpróbáltatásokról, üldözésről, cikizésről, szerelemről, vérről, brutalitásról szóló részek nem alkotnak kerek egészet, teljes mértékben kioltják egymást. Próbáltak a szereplőknek háttért is adni a flashback-ekkel, ennek az eredménye meglehetősen nem túl kielégíő. Tapasztalattól függően vagy a kiközösítettek problémáit remekül visszaadó, izgalmas műként kezeljük az animét, vagy egy összegányolt, hatásvadász, gyenge történetként. Leginkább ez áll amögött, hogy minden egyes animés fórumon az Elfen Lied topikok rendelkeznek a legtöbb hozzászólással, ez az anime, amiről mindenkinek markáns véleménye van, vagy Elfen Lied-es találkozót, fan clubot szervez, vagy a földbe döngöli a sorozatot.

elfenlied3

A történet szerencsére meglehetősen gördülékeny, nem az a fajta, amit csak úgy abbahagy az ember, az alapötlet remek, az összkép azonban felemás lett. A gyors tempó azonban nem feledteti a nézővel a hiányokat, mindössze segít átvészelni az epizódokat. Nehéz úgy beszélni a sorozatról, hogy le ne lőjjek egy-két poént, aki egy könnyű, véres sorozatra vágyik, az mindenképpen tegyen egy próbát a sorozattal. Nem váltja meg a világot, nem fognak róla oldalakat írni, azonban egy hétvégére elfogadható időtöltést nyújthat, szigoúan csak 18 éven felülieknek.

145 Hozzászólás - “Véres Tündérdal - Elfen Lied”


  1. 1 fairylona 2007. nov. 15. @ 11:27 pm

    Hmmm… :-)

  2. 2 zamorano 2007. nov. 18. @ 12:41 am

    Kíváncsi lettél? ;-) :-D

  3. 3 fairylona 2007. nov. 20. @ 2:39 pm

    Valahogy ugy. :-)

  4. 4 no name 2007. nov. 30. @ 10:33 pm

    a kurva anyádat ócsárolod az elfen a világ egyik legjobb aninéje ha a kis geci agyaddal nem vagy képes felfogni miről szól ne nézd

  5. 5 lucy 2007. nov. 30. @ 10:51 pm

    milyen BMSZ az anyád vagy beléd minden szart

  6. 6 merras 2007. nov. 30. @ 11:09 pm

    No mi van, tiszteletét tette itt a trollkommandó?

  7. 7 Chelloveck 2007. nov. 30. @ 11:11 pm

    Na de Zami, milyen olvasóid vannak neked?
    :shock:

  8. 8 zamorano 2007. nov. 30. @ 11:32 pm

    meglehetősen keresőbarátnak mondható a wp, ha ilyen parasztok is idetalálnak.

  9. 9 bellamaria 2007. dec. 1. @ 10:44 am

    Ezek voltak a 18 éven aluli, kiközösitéstől szenvedő olvasók :).

  10. 10 csag 2007. dec. 1. @ 10:55 am

    No, én is menéztem egy hete a sorozatot, és egy elég erős hááááááát… maradt utána. Bővebben itt: http://csag.sfblogs.net/2007/12/01/elfen-lied-hogy-itt-is-legyen/

  11. 11 Unknown 2007. dec. 1. @ 2:12 pm

    A világ legobb animéje.Gondolom kedves cikkiró az agyatlan animékért vagy oda pl a pokémon vagy a digimon féle baromságokért amik csak hülyitik az embert ha nézi.

  12. 12 Chelloveck 2007. dec. 1. @ 2:40 pm

    no name-nek:

    Kicsi dante, ha már a nevedet nem mered vállalni az anyázáshoz, legalább valami fantáziadúsabbat is kitalálhattál voln;, ez a no name nagyon gyengécske. (Akárcsak te, kispöcs.)

  13. 13 zamorano 2007. dec. 1. @ 2:55 pm

    Unknown:

    majd ha elmúlsz 14, kicsit benő a fejed lágya, elolvasol egy-két könyvet, és megnézel egy-két normális animét, akkor majd nem fogsz ilyen hülyeségeket írni (vö. a világ legjobb animéje). Ha ezt tartod a legjobbnak, kíváncsi lennék, mi szerepel még a TOP10-ben…

  14. 14 ShadowSong 2007. dec. 1. @ 3:21 pm

    A BMSZ az túl erős….annyira nem volt rossz :/
    csak lehet kicsit jobb beleérzőképesség kéne…nem a legjobb de ennyire nem szar, én szerettem.
    DE, ha itt tartunk akkor kérlek sorolj jobbakat :) Vagy akkor kezdd el fikázni a GiTS-et is, meg esetleg utána Shinigami no Ballad, Jigoku Shoujo stb…
    mind1…..csak felháborított az írásod.
    De legalább van stílusod :) :D
    A szar az a Pokémon, YugiOh és Digimon szintnél kezdődik….xD

  15. 15 merras 2007. dec. 1. @ 3:34 pm

    meglehetősen keresőbarátnak mondható a wp

    Az. Pláne MU verzióban. Pláne, hogy kívülről alaposan megtámogatom az egészet.
    :)

  16. 16 bellamaria 2007. dec. 1. @ 3:38 pm

    Kedves kiskorúak! Szeretném felhivni a figyelmeteket, hogy ezek a bácsik, akik kommentelnek, vagy blogolnak, mind kinőtték már a digimon-pokémon korszakukat, és ha utánnaolvastok a blogjaikban megtudhatjátok, hogy mit olvasnak, néznek.Kellemes szórakozást!

  17. 17 zamorano 2007. dec. 1. @ 3:46 pm

    ShadowSong:

    Most hirtelen összeírtam egy-két sorozatot/mozifilmet, ami kapásból jobb az EL-nél: Paranoia Agent, Paprika, SE Lain, Haibane Renmei, Vampire Hunter D, GitS I-II (plusz az S.A.C. sorozatok), Grave of the Fireflies, Miyazaki Hayao filmjei, .hack//SIGN, Ergo Proxy.

    Nem értem, hogy miért kéne fikáznom a GitS-et (mondjuk a Jigoku Shoujo-ból hat részt bírtam megnézni, aztán töröltem az egészet a fenébe)…

    Az empatikusságommal sincs baj, csak képes vagyok megkülönböztetni a jól összerakott történeteket a rosszaktól. :-)

  18. 18 no name 2007. dec. 1. @ 5:12 pm

    kedves Chelloveck neked nem teljesen mind1 hogy no name néven vagy dante néven irok?? Amugy ha nem birod az elfen minek jársz elfen fanoldalra mert ugyebár a nevemet máshonnan nem tudhadtad meg.
    ja és ez a chelloveck nagyon fantáziadús ( faszfej )

  19. 19 Chelloveck 2007. dec. 1. @ 5:22 pm

    (Na, lebaszott egy 15 éves, király… )

  20. 20 Chelloveck 2007. dec. 1. @ 5:26 pm

    Azért járok elfen fanoldalra, kicsi dante, hogy röhögjek rajtad, ahogy ott vered a melled, milyen jól elmondtad itt a véleményed, te kis buta, gyáva pöcs. Házi kész van már? Na, akkor sipirc, kisöreg!
    Ahhoz meg, hogy a nevemet megértsd, nagyon sokat kell még olvasgatnod. (Könyvet.)

  21. 21 no name 2007. dec. 1. @ 5:50 pm

    1 nem vertem a mellemet csak leirtam hogy egyes oldalakon szerintem valótlan dolgokat irnak az elfenrő. 2 nagyon kétlem hogy te mindennap fölmész az elfenes fanoldalakra megnézni hogy hátha irtam valamit. ja és mért lennék buta gyáva pöcs??

  22. 22 bellamaria 2007. dec. 1. @ 6:13 pm

    no, ez az. Beirod a gugliba, hogy Elfen Lied, és téged dob ki 11.-nek, a sok rajongói izé között. Ez szerintem olyan, mintha beülnél egy focimérkőzésre a lilák közé, és elkiabálnád magad, hogy HAJRÁ FERENCVÁROS!!

  23. 23 no name 2007. dec. 1. @ 6:15 pm

    hát kb

  24. 24 zamorano 2007. dec. 1. @ 6:22 pm

    A keresőoptimalizálásnak hála egy kis idő múlva már az első találati oldalon lesz. :-)
    Egyébként meg mindenkinek joga van a véleményéhez, nekem is, dantének is, csak a kifejezési mód merőben különbözik. Btw, ha nem olyan véleménnyel vagyok, mint a gugli első tíz találata, akkor ne is írjak? :-S

    OFF

    A blog történetében először élnem kellett a moderálási eszközökkel.

  25. 25 no name 2007. dec. 1. @ 6:33 pm

    amit először irtam gusztustalan tudom bocsánatot is akartam kérni miatta de chelloveck kispöcsnek nevezett elment tőle a kedvem de igy utólag bocs

  26. 26 fairylona 2007. dec. 1. @ 6:44 pm

    Na, jó h ez lezárult. Én is éppen készülök megnézni az Elfen Lied-et.
    Kedvet csináltál hozzá, Zami. :-)

  27. 27 Chelloveck 2007. dec. 1. @ 9:07 pm

    (Én kérek elnézést. Miattam nem sikerült a bocsánatkérés. Mindennek én vagyok az oka. Ó, én paraszt.)
    Hehe.

  28. 28 no name 2007. dec. 1. @ 9:18 pm

    én nem ezt mondtam hanem azt hogy nekem ment el a kedvem a bocsánat kéréstől

  29. 29 Yurie 2007. dec. 1. @ 10:51 pm

    Szintugyanez a véleményem nekem is az elfen liedről :D A sok fan általi blogbejegyzések mellett jó ilyet is olvasn :D Nem kell többet belemagyarázni egy animébe, mint amennyi benne van, és az EL-lel pont ez a helyzet

  30. 30 dante 2007. dec. 1. @ 11:00 pm

    szerinted

  31. 31 dante 2007. dec. 1. @ 11:04 pm

    szerintem viszont az elfen egy nagyon jó anime

  32. 32 merras 2007. dec. 2. @ 6:47 pm

    dante: szerintem itt senki nem írta azt, hogy az Elfen Lied nézhetetlen izé lenne, vagy ilyesmi.

    Egész egyszerűen, kultúrált stílusban le lett írva egy vélemény.

    Ellenben engem ezek a rajongói hozzászólások merőben elriasztottak ennek az animének a megsasolásától.

  33. 33 dante 2007. dec. 3. @ 8:08 am

    merras:te elég érdekesen választassz animét eből amit írtál az jön le hogy te azokat az animékat alapból nem nézed meg ahol a kommentek között a rajongók káromkodtak (egyépként ezért följebb már elnézést kértem) kiváncsi lennék akkor mien animéket láthattál. amugy meg ez az egyetlen oldal ahol ijesmiket írnak az elfenről ja meg csag amit irt habár nekem ez is furcsa hogy vki csak azért fölrakja a blogjára az elfent hogy vitatkozni tudjon. ugyhogy ha te ezért nem nézed meg hát ne nézd.

  34. 34 fairylona 2007. dec. 3. @ 2:48 pm

    Az itteni közönségnek éppen egy ilyen ajánló csinál kedvet. :) Pl. én is csak Zamorano ajánlója miatt fogom megnézni az Elfen-t.

  35. 35 Nekomajin 2007. dec. 4. @ 4:55 pm

    Hehe, úgy látszik, az EL őrület már átlépte a mangás/animés fórumok határait.
    Nekem ugyan kifejezetten tetszett az EL, mégsem sorolnám a legjobbak közé. Ha az ember túllép a sok vérésbél-en, akkor látja, hogy miről is szól valójában, viszont ez a story meg nem olyan egetrengető újdonság. Szerintem ezt az animét a csomagolása teszi egyedivé.

    A trolloknak meg csak annyit üzennék, hogy még a végére se értem a kommenteknek, de már röhögtem a “helyesíráson”…

  36. 36 zamorano 2007. dec. 4. @ 5:09 pm

    36 hozzászólás, moderálni is kellett, talán ez mutatja a legjobban, hogy mennyire kettős az EL megítélése (és hogy mennyire tekinthető a dolog inkább vallásnak…).

  37. 37 zamorano 2007. dec. 4. @ 5:13 pm

    (Bezzeg a .hack//SIGN senkit sem érdekel… )

  38. 38 merras 2007. dec. 4. @ 8:44 pm

    Dante: névrokonom, Miyazaki munkáiból láttam párat, GitS, meg pár apróság - nem sok. Az animékhez alapvetően pozitívan állok hozzá, nincs rá túl sok időm, annyira meg nem lettem fan, hogy a sci-fi sorozatok és irodalom mellé bevállaljak még egy addikciót.

    Ami meg a blogokat illeti, az egy ilyen műfaj: ha hülyeséget olvas valaki más bejegyzésében, vagy az ottani hozzászólások között, nem feltétlenül ott kommenteli az esetet, hanem lehet, hogy a saját blogjában, a saját olvasóközönsége előtt.

    Interakció, web 2.0, szemantikus web, etc - majd olvasgass utána ezeknek két EL ismétlés között.

  39. 39 dante666 2007. dec. 9. @ 8:01 pm

    na gratula az cikkhez. ilyen hülyeséget régen olvastam. Ez az egyik legjobb anime, te meg ilyen lehuzós baromságokat irsz róla. Most vagy nem nézted meg, csak hallomásból irtad, vagy nem érteted meg a lényegét. Mondjuk a 12-13 éves csitrik ha megnézik kb ennyit vesznek le róla, mint amit te itt összegyagyváltál.

  40. 40 Chelloveck 2007. dec. 9. @ 8:50 pm

    (Változatos beceneveik vannak az Elfen Lied rajongóinak.)

  41. 41 WreKah 2007. dec. 10. @ 2:22 am

    Sajnalom, hogy te igy lattad, ez ketsegkivul az egy jol elkészített anime, nincs szo semmifele megosztottsagrol. Azt gondolom, hogy te csak a vért láttad benne, a háttere kimaradt, vagy nem érintett meg. Az, hogy könnyűnek titulálod az animét, kicsit sértő :) . En egy idelye mar foglalkozom animékkel, fiatalnak se mondanam magam, nekem könnyű helyett inkabb nehezen fogyaszthatobb volt. Remelem egyszer megnezed ujra es atlatod a nagyságát.

  42. 42 Annatar 2007. dec. 10. @ 9:48 am

    Valaki már leírhatná azt is, hogy mégis mi teszi olyan naggyá ezt a sorozatot, hogy mi a lényege, amit oly bőszen védtek, de kifejteni még senki nem vette a fáradságot, mert ez “a világ legjobb animéja, és aki mást mond, az hülye” hozzáállás már kezd fárasztó lenni…

  43. 43 Chelloveck 2007. dec. 10. @ 11:16 am

    Hát az tényleg jó lenne; én is kíváncsi lettem. Pedig nem nézek animét, nem is fogok, mert nem érdekel, és van annyi elolvasni- és megnéznivalóm (meg mellette élni is kellene), hogy időpocsékolásnak tartanám, ha akár csak kíváncsiságból is megnéznék egyet. Mi lehet ebben az Elfen Liedben, fel nem fogom… Érdekes.

  44. 44 Hackett 2007. dec. 10. @ 1:48 pm

    Chelloveck:
    Azt mé’ nem érdekel :-)
    Pedig állítom, hogy több a zseniális alkotás, mint a hagyományos filmek közül. Sorozatokban annyira nem vagyok otthon, de pl. a GITS 1-2, az Akira, zseniálisak, de ott van a Steamboy, ami egy vérbeli steampunk anime, a vége igen brutális, vagy a Nauszika - A szél harcosai is egy igen érdekes film. Aztán nemrég láttam egy félórás kis animét, Voices of the distant star címmel, félelmetes hangulata van, kicsit a Végjátékot idézi a gyerekszereplők miatt, keverve Haldeman Forever Warjával.
    Miközben az újabb és régebbi élőszereplős filmeken csak nagyon ritkán nem fogom a fejem.
    Még hogy időpocséklás! Enber, normális vagy Te :-P

  45. 45 Chelloveck 2007. dec. 10. @ 3:36 pm

    Eleget idegesítem magam én is az új filmeken (most rágtam be a Beowulfra), majd még pont az anime hiányzik. :D

  46. 46 fairylona 2007. dec. 10. @ 4:19 pm

    Péter: Pedig van, amit érdemes megnézni. A Ghost in the Shell-t mindenképpen.

  47. 47 Hackett 2007. dec. 10. @ 4:37 pm

    Péter:
    Fura, mert én amiket olvastam a neten a Beowulfról, az alapján leszűrtem, hogy kár rá az időt vesztegetni. Te nem olvasol utána az ilyen filmeknek, mielőtt drága időt vesztegetsz :-P

  48. 48 egy arc a tömegből ... 2007. dec. 10. @ 8:56 pm

    hát … nincs új a nap alatt
    ahol az EL előkerül ott secperc alatt kritikátlan anyázás lesz … miért kell mindenkinek mindenkinek megmondania, hogy mi a jó???
    … akinek tetszik nézze akinek nem az meg húzza be magának, hogy elbaszott egy fél napot mire megnézte (mert ugye mindenki csak egyben tudja megnézni, nehogy esetleg elgondolkodjon kicsit 2 rész között a látottakról)
    szögezzünk le valamit: a sorozat marketing megfontolásból készült miközben a manga még félig se volt kész … olyan is lett

    … ja és miért is név nélkül? … egyes hozzászólások olyan alacsony szintet ütöttek meg, hogy nem szeretném, hogy egy lapon jelenjen meg a nevem azokkal … bocs a kultúráltabbaktól

  49. 49 Chelloveck 2007. dec. 10. @ 11:54 pm

    Megmondom nektek kerek perec, hogy …sztam én utánaolvasni ennek a Zemeckises Beowulfnak. Általában magam is utána szoktam olvasni az ilyen filmeknek, ám ezúttal azt hittem, a “Beowulf” cím garancia. Rosszul hittem.
    A Ghost In The Shellt mások is ajánlották, de még várnia kell: nemrég rágtam át magam az ‘50-es évek méretváltozásos sci-fijein, most pedig japán óriásszörny-filmekkel szórakoztatom magamat. Módszeres filmnéző vagyok, nem csak úgy bele a világba! (A Beowulf véletlenül csúszott be; meg is bántam.)

  50. 50 Laikus 2007. dec. 11. @ 7:44 am

    GiTS télleg nézésre való ;) kár,hogy a Stand alon Complex avgy mifene a sorozat cime nem sikerüt még megnéznem :(

    Ja,meg ha még nem nézted,akkó ajánlóként tekintsd,hallgasd meg:

    Wamdue Project: King of My astle c. dalát/klipjét :cool:

  51. 51 mors 2007. dec. 13. @ 6:48 pm

    Helló!

    Hűű, végig se tudtam olvasni ezt a sok baromságot … márbocs!
    Sok kis 15 éven aluli … és milyen csúnyán beszélnek … ejj ejj, anyátok mit szól?
    A fenti ismertető kb jó és igaz … nem volt szar az anime, mert véres, beles, melles volt … néhol pici sex … az iylen csak jó lehet, nem? :) De ami a történetet illeti, hát nem adott sokat vagy túl sokat is!? Lényeg, hogy sok kis buta gyépés gyerek elkezd itt káromkodni, egy hülyeség miatt, mert mennyire jó volt, milyen mély történet volt … apád zaklat sexuálisan? akkor megértem, hogy bele éled magad a történetbe … ejj de hülye vagy baszki … bocsánat! :D
    Elfen Lied nem votl rossz, mert na … azt a 13 részt megérte megnézni, meg a zene is szép! De a történet sokat nem ad, de ilyen kis balfaszoknak biztos hatalmas morális és művészi értéket adott! Hóvá lesz így a világ …

  52. 52 Nekomajin 2007. dec. 13. @ 7:02 pm

    Annatar:
    “Valaki már leírhatná azt is, hogy mégis mi teszi olyan naggyá ezt a sorozatot,…”
    Na látod itt bukik meg a dolog. De ne várjunk ilyen nehéz dolgot egy átlag EL rajongótól…

    Különben meg tök jó, hogy mindenki csak a GitS-et meg az Akirát hozza példának. XD
    Ez köbö olyan, mintha scifi filmekre csak a Star Wars-t meg a Mátrixot emlegetné mindenki, holott mennyi zseniális mű van még…

  53. 53 mors 2007. dec. 13. @ 7:18 pm

    Még egy kérdés dantenak, dante666-nek, no namenek :
    Te fogyatékos vagy?
    Írt ide más is, vagy csak te?!
    Egy név kevés? Vagy legalább fantáziád lenne!
    Ilyenkor nem is tudom mit mondjak … te azt se érted meg, hogy mennyire hülye vagy! De látsd kivel van dolgod ha szépen kéred én elmagyarázom neked!

  54. 54 zamorano 2007. dec. 13. @ 9:04 pm

    Nekomajin:

    Én nem csak azt hoztam. :-P

    De animék közül talán ezek a legismertebbek hazánkban, ez az a kettő, amely a legtöbb emberhez eljutott vagy el tudna jutni, ezt azért ne felejtsük el.

  55. 55 dante 2007. dec. 13. @ 9:54 pm

    nos kedves mors látszik hogy egy faszkalap vagy!!! én lennék gyépés fogyatékos?? neked az EL-ből csak a vért meg a beleket meg a sexet(ami nincs is benne) sikerült felfognod egy hülye kis fasz vagy na de ennyi

  56. 56 Dragonman1000 2007. dec. 14. @ 12:04 am

    Nekomajin írta: Különben meg tök jó, hogy mindenki csak a GitS-et meg az Akirát hozza példának. XD

    Mondok én mást is ezeken kívül!

    Neon Genesis Evangelion, Jin-Roh, Miyazaki művek (Mert azok tényleg művek!), vagy Shinkai Makoto animéi.

    Na én ezeket is ajánlom még az Elfen Lied helyet/előtt!

  57. 57 Nekomajin 2007. dec. 14. @ 2:36 pm

    Na ugye! Egyből más a kép! :D

    Zamorano: Tudom, csak picit sarkítottam. :P
    És abban teljesen igazad van, hogy ezek jutnak el leginkább a magyar közönséghez.

    De ha már scifi, akkor Serial Experiments Lain! 8)

  58. 58 mors 2007. dec. 14. @ 2:44 pm

    LOL
    Na de legyél már kedves Dante és magyarázd el, egy olyan buta senkinek, mint amilyen én vagyok, hogy miről is szól az EL?
    Mi volt benne, ami olyan nagy hatást ért el benned, hogy mint egy műveletlen tuskó kikelve magadból káromkodsz?
    Szánj meg pár mondattal és oszd meg élményeidet, benyomásaidat gondolataidat az EL-ről!
    Előre is köszönöm!

  59. 59 Villon 2007. dec. 14. @ 3:11 pm

    Tudod te majom, az a jó a Elfen Liedben, hogy egy lány történetét ismerhetjük meg közben pedig a barátai életébe is betekintést nyerünk! Szomorú és megható!!!! Nem tudják felfogni az emberek Lucy szenvedését!!! A világ legjobb története, a legeslegjobb anime!!!

  60. 60 Chelloveck 2007. dec. 14. @ 3:19 pm

    Valami azt súgja nekem, hogy nemsokára hozzászól Boccaccio és Petrarca is… Muháháá!

  61. 61 Annatar 2007. dec. 14. @ 4:10 pm

    Arra még mindig nem kaptunk választ, hogy mi az Elfen Lied lényege, mi az, amiben annyira különleges, ami miatt körömszakadtáig harcoltok? A lényeg, amit szerintetek pl. Zamorano “nem értett meg”? Mert sok más szomorú és megható történet is van, ami egy lány és barátai életéről szól, nem lehet csak ez az ok.

  62. 62 merras 2007. dec. 14. @ 4:57 pm

    Eleddig én se kaptam arra választ, hogy ez speciel mitől jobb, mint teszemazt, a Rómeó és Júlia… az is egy csajról, meg a pasijáról szól, és tragikus.
    :)

  63. 63 Shanyy 2007. dec. 14. @ 6:12 pm

    XD~~~ LOOOL! Vazz, szétröhögtem magam, most pedig kezdődjön a prófécia.

    Hát Villon, köszönjük szépen, hogy ezt így megosztottad velünk, így már azt is tudjuk, hogy mi majmok vagyunk, és az EL a legjobb anime a világon. Főleg a sok felkiáltójelre volt szükség, anélkül ezt egyáltalán nem értettük volna. ^_^ Hülye szerencsétlen gyökér… ^___^

    Gondolkozz el azon, hogy hány éves vagy, mennyi dolgot kellett átélned az életben, mennyi animét láttál, mennyi tetszett, mennyit értettél, és azon is, hogy tudsz-e olvasni. Sok sikert, bár te szerintem már a gondolkodásnál elakadsz. Hogy akkor hogy jutsz el az “olvasni”-ig? Paradox, nemde? XD~

    Tippem szerint maximum két-három animét láthattál, ezek közül egyetlen egy tetszett, ami persze a világ legjobbja, hisz te már láttad, és gyakorlatilag semmit sem értettél meg belőle. GB2/school/! NAO!
    ________________________________

    Személyes véleményem az Elfen Liedről: Jó. Így nagy általánosságban. A zenéje, és a hátterek nagyon szépek. A grafika tipikus műanyag. Vér? Sok-sok vér? KIRÁÁÁLY! XD~ A hatásvadászat gonosz dolog… De jó. XD~ Történet? Hát mit ne mondjak, mikor harmadjára néztem meg, rá kellett jöjjek, hogy elég kidolgozatlan, és hát… Semmitmondó.
    Végül az érzelmek. Első olyan animém volt, amit úgy néztem, hogy tudtam, mi az anime szó definíciója. XD~ A jóféle filmekbe, mesékbe mindigis nagyon bele tudtam magam élni, így az animék világa is megérintett… Nem volt ez másképp az Elfen Lieddel sem.

    Bár kedves kretén haverom, megmagyarázhatnád, hogy mi a dohos pucárét “nem fognak fel az emberek Lucy szenvedésén”. Foglald mondatba, írd le ide, vagy kussolj inkább, mert ezt is valahonnan kopipasztáztad, és azt se tudod, mit jelent.
    ________________________________

    Végezetül egy megfigyelés: Feltűnt, hogy ezidáig csak, és kizárólak negatívumok hangoztak el az Elfen Lieddel kapcsolatban? Ti, a begyepesedett agyú, csőlátó fanok, miért vagytok képtelenek arra, hogy akár egyetlen normális érvet is felhozzatok? Ez, hogy “Ez a legjobb, ez a legjobb, bibííí!!!”, ez nem érv. Ez gyökérség.

  64. 64 Villon 2007. dec. 14. @ 6:20 pm

    Kedves Shannyy … látom magadra vetted a majmot! Nem is baj! :D
    Megint hoztad a formádat és kisregényt kanyarítotál ide!
    Igen, már ismerlek pár fórumról!
    Gyökér vagy te meg a haverjaid, akik azt hiszik, mert sokat láttak sokat is tapasztaltak! Buta senki vagy! De nem érdekeltek!

  65. 65 dante 2007. dec. 14. @ 6:33 pm

    azt hogy mi a jó az EL-be nincs kedvem leirni hosszú lenne nézz föl pár Elfenes oldalra onnan megtudod mert hogy van egy pár ilyen nem sok olyan oldal van ahol ehez hasonlókat irnak az Elfenről mivel hogy a nézők többsége felfogja a sztorit

  66. 66 Annatar 2007. dec. 14. @ 6:55 pm

    Engem az érdekel, hogy össze tudod-e foglalni néhány mondatban, saját szavaiddal. Mert egy igazi rajongónak erre képesnek kell lennie, különben a dolog megtévesztésig hasonlít a vakhitre, amikor az ember azt sem tudja, miben és miért hisz, csak birkamód megy a többi után. Egyáltalán nem érdekel az EL, a róla elhangzottakból ítélve nem az esetem (mint ahogy maga az anime műfaj sem), csak nagyon zavar, hogy indoklás nélkül külditek el egymást melegebb éghajlatra egy nyamvadt sorozat miatt…

  67. 67 Móci 2007. dec. 14. @ 7:24 pm

    Hohó, látom megy az anyázás, jövök én is! :D

    Na tessék szépen idefigyelni. Ha valaki szid egy animét, felhoz ellenérveket, gondolatokat, és egyéb elemeket, ami alátámasztja a mondanivalóját. Dícsérésnél szintúgy.
    Itt eddig csak a negatív tábor tudott felhozni bármit is. A többiek hivatkoztak erre-arra, nézz el egy olyan oldalra, stb. Ez így bizony lófasz. Akkor hol marad az a pozitívum, amivel le lehet szerelni az anyázókat? Látott itt már 5 animénél többet valaki a szuperistencsászárdicsőítő táborból? Esetleg valami klasszikust? Nem? Ejnye…
    Nézzetek már magatokba kedves gyerekek, elég gyökér ez az egész muri.
    Ha nem tudtok értelmesen megindokolni valamit, akkor inkább pakoljátok össze otthon a legót, s igyatok este egy pohár kakaót.
    Így még anyu, apu is szeretni fog. ;) Tessék egy kis észt összeszedni, s utána írni mindenfélét.
    Kishazánkban úgyis divat pár anime agyonistenítése ( Naruto, Elfen, Bleach, Death Note), s látom itt is akad jópár csőlátó.
    Vajon ha a kedves darabolós témánkban nem lett volna vér és meztelenség, akkor is ennyien tartanák kedvenc darabjuknak? Kötve hiszem.
    Úgyhogy GTFO MY INTERNET, FAGGOTS!

    És igen, a kötekedő kedvűek kedvéért: nem az animére reagáltam, csak a csodás társaságra. Így tessék beszólni.
    DE csak 18 év felett!

  68. 68 Villon 2007. dec. 14. @ 7:43 pm

    Hű de kemények vagytok!
    Minek pofázol bele, ha nem is az animéről írsz te buta szar?!
    Basszátok meg, már komolyan unom a fajtátokat!
    Elfen lied jó, miért? Mert! Nem mondja el dante és? Azért nem lesz rossz, mert ő nem hajlandó kielégíteni a beteges kíváncsiságotokat!
    4EVER ELFEN LIED!
    Van sok más is, ami jó, de ez a legjobb, azért szeretik sokan és mást nem emelnek ennyire ki!

  69. 69 PoCok 2007. dec. 14. @ 8:10 pm

    Nos, Villon hozzászólása után gondoltam, írok már én is.

    A blogbejegyzés teljesen korrekt, én is hasonló véleményen vagyok. Zamorano elég normális vélemény írt, szóval Dante, gyermeteg kirohanásod kicsit furcsállottam (bár ismerve a “magyar animés társadalmat”, meg sem kellett volna lepődnöm az ilyesmin), de rengeteget nevettem rajta(d). Mors hozzászólásain kívül mást nem tudok hozzáfűzni, te nem tudsz írni, nem tudsz beszélni, egyszerűn csak a trágár szavakat rakosgatod egymás után, mint egy fogyatékos… (Amúgy, anyádtól hallod ezeket a csúnya szavakat?) Kétlem, hogy egyszer az életben képes leszel megfogalmazni, hogy mi teszi az Elfen Lied-et a világ legjobb animéjévé.

    Villon, te meg buta vagy. Nagyon. Próbálkozásod, hogy megmagyarázd a sorozat mondanivalóját, amit pár, tőled valamivel intelligensebb ember sosem érthet meg, elég nevetségesre sikerült. Ha egy picit elgondolkozol(!), feltűnhet, hogy érvednek semmi értelme, és pont ráillik akár a Dante által említett Pokemonra vagy Digimonra is, amik köztudottan baromságok, és csak hülyítik az embert, ha nézik. (Hm… mint az ElfenLied…?)

    És én is írtam kisregényt… Hihetetlen, de egyes emberek képesek akár több, összefüggő mondatot is egymás után rakni. Neked, meg Dantének az valahogy nagyon nem akar összejönni… És nem, nem azért, mert nem vagytok hajlandók kielégíteni beteges kíváncsiságunkat. És bármit gondolsz, aki sokat látott, sokat is tapasztalt, úgyhogy ez megintcsak gyökérség.

    Később: LOL, én is unom a te fajtád. Azt ez elborult, nagyongyökér, fanatikusat…

  70. 70 mors 2007. dec. 14. @ 8:12 pm

    Ejha, szép kis postok születettek!
    Dante … hát le a kalappal! Te jól megmondtad! Nincs kedved leírni … hát ez LOL!
    Nincs sok EL-es oldal? Te kajak hülye vagy :D Ilyen gportálos szarokkal van tele a net!
    De most nagyon szépen kérlek, legyen benned még annyi, hogy elmagyarázod mi jó az EL-ben?! Itt nincs sok hülye ember, ha érvekkel alátámasztott postot írsz, azt értékelni fogják a többiek, nem azt mondom, hogy nem cáfolják meg, de nem fognak idiótának nézni! Midnenki csak örülne! Te megvédted a “szerelmedet” mégha nem is jársz majd sikerrel … de én drukkolok neked!
    Sok siskert és remélem találsz még az EL-hez hasonló remek kis animéket és azok mellett is ki fogsz tartani.

  71. 71 dante 2007. dec. 14. @ 8:39 pm

    nos tehát mért jó az Elfen ha sikerül nem csak a véres és beles részekre figyelni akkor talán észre vennéd. ennek az animének az alapműfaja dráma.megismerjük egy lány életét aki egész életében szebvedett barátok fiuk család és minden más terén tehát szerintem egy elég érzelems anime ami nekem tetszett ez persze nem kell hogy mindenkinek tetszen de pl hülyeség hogy a szereplőkről ne tudnánk meg semmit szerintem mindent meg tudunk ami a sztori szempontjából fontos.és mi a fasznak irnak ide olyanok akik egyátalán nem is néznek animét?? ja és mi köze a helyesírásnak ehez???

  72. 72 PoCok 2007. dec. 14. @ 8:44 pm

    Csak annyi, hogy ha helyesen írsz, és összefüggően, akkor nem néznek egy analfabéta kics pöcsnek, aki csak veri itt magát a saját hülyesége miatt, és talán meg is hallgatják a mondandódat.

  73. 73 Shanyy 2007. dec. 14. @ 9:18 pm

    Zamorano, ezek itt, akikkel vitatkozni próbálunk, agyament gyökerek, fogalmuk sincs semmiről, csak a saját, jól betanult faszságaikat hajtogatják, és egy normális mondatot nem képesek összerakni, nemhogy érvelni. Ajánlatom: Töröld az összes szar hozzászólást, és zárd le, vagy zárd le, és hagyd meg az utókornak, hogy igen, egyszámjegyű intelligenciahányadosú emberek is léteznek.A viszontlátásra.

  74. 74 zamorano 2007. dec. 14. @ 11:04 pm

    Mégis, mi az úristen történik itt???

    Shanny, engedelmeddel kiszedtem egy-két dolgot az utolsó kommentedből, mert az egészet hiba volna törölni (szólj, ha szeretnéd, hogy az egész törlődjön, de az elejét nem akarom meghagyni).

    Az utolsó hozzászólásokat kiszedtem, a tököm tele van a szerencsétlen anyázásokkal. Nem volt szándékomban a moderálás, de rákényszerítettetek, a tököm kivan már a sok hülyeséggel.

    A bejegyzést nem zárom le, az érdemi társalgás lehetősége mindenki előtt nyitva áll. De ha megint anyázásba fullad, kigórok mindenkit a picsába.

    Köszönöm.

  75. 75 Chelloveck 2007. dec. 14. @ 11:28 pm

    Én egy kicsit sajnálom a moderálást (szerencsére nekem a FeedReader megőrizte az összes kommentet); szerintem mindenképpen tanulságosak voltak; néhány következtetést is le lehetett vonni belőlük a fanatikus kis rajongókkal kapcsolatban.
    Mellesleg jelzem, hogy nem bírtam ki, és ma megnéztem az Elfen Lied első részét, annyira kíváncsi lettem. De most nem fogok hozzászólásként külön posztot írni; a lényeg, hogy a viták után többet vártam. A környezet szépen meg van rajzolva, ez tény. A történet meg nem nekem való. Gyatra és számomra teljesen érdektelen.
    Megyek is vissza Állatfarmot nézni. (Holnap költözünk, és a gyerekszobában a rajzfilm állatait fogom felfesteni a falra életnagyságban. Ha elkészült, közzéteszem majd a képeket.)

  76. 76 Annatar 2007. dec. 15. @ 1:47 am

    Azért ne vegyünk egy kalap alá minden fanatikus rajongót, ha kérhetem :mrgreen: Én is voltam fanatikus rajongó, de egyrészt meg tudtam fogalmazni, hogy mi az, ami fanatizmusom tárgyát számomra a legjobbá teszi, valamint nem küldtem el mindenkit káromkodva melegebb égtájakra, ha nem értett velem egyet. Erre mondják, hogy ízlések és pofonok különbözőek, és ezt még a fanatikus rajongók normális rétegei is megértik. Azok, akik itt képviseltették magukat, nyilván nem ebbe a csoportba tartoznak, hanem bigott elvakultsággal viszonyulnak vallásuk tárgyához.
    És úgy tűnik, már soha nem fogom megtudni, hogy mi az az egetverően fantasztikus és különleges az EL-ben :mrgreen: Bár azt hiszem, ezzel együtt tudok élni.

  77. 77 Nekomajin 2007. dec. 18. @ 5:26 pm

    Huhhh, nem gondoltam volna, hogy ennyire elfajul a dolog. ^^”
    Szerintem az ilyenekre rá kell hagyni. Az EL most divat, pár év múlva senki se fogja tudni, hogy van ilyen anime.
    Mondjuk az jó lenne, ha a jelenlévő troll tábor elmesélné, hogy milyen animéket látott még. Csak, hogy tudjuk, mi alapján mondják a legjobbnak…
    Meg ha már ennyire műveltek vagytok a témában, akkor soroljatok már vagy 3-4 címet Tezukától! ;) Egyáltalán tudjátok, hogy ki az? :P

    Az animéhez konkrétan: Tény, hogy a történet megható meg ilyesmi, de ha nem lenne ilyen a csomagolás, akkor nem lenne így felkapva sem.
    Ha meg a tényleg a történet miatt lenne ez a nagy keresztesháború (nem hiszem…), akkor nézzétek meg a Hotaru no Haka-t, aztán majd rájöttök, hogy nem csak az EL-nek van megható története. ;)

  78. 78 SlyZero 2007. dec. 18. @ 7:00 pm

    Nos, ha már Nekomajin belinkelte, akkor reagálok pár mondatban a cikkhez (és a hozzászólásokhoz).

    A cikkről:
    Korrekt. Egy ember kultúrált stílusban a véleményét az Elfen Liedről (ez már önmagában nagy dolog!). Leírta mi tetszett, és nem tetszett neki. Ennyi.

    A hozzászólásokról:
    Valahogy nem igazán lepett meg. Hozzászoktam, hogy ha valahol felmerül az EL ott öt percen belül kurvaanyázásba fullad az egész téma. Lehet, hogy pont az ilyen értelmes rajongók (és, bár itt nem tapasztaltam, de sok fórumon utálkozók) hozzáállása miatt ennyire negatív az emberek hozzáállása ehhez az animéhez?

    Az animéről:
    Nekem tetszett. Nagyon. :D
    Hogy miért? Először is úgy szubjektíve bejött a hangulata. Másodsorban tetszett, hogy mindenfajta szépítés, és romantikus felhang nélkül mutatta be, milyen rohadékok is tudnak lenni az emberek, és, hogy ez a fajunk túlélése szempontjából nem is akkora baj. Harmadik ok (érdekes ez a felsorolásos módszer, na mindegy): érdekes témákat boncolgat, a fentebb már említett emberi gyarlóságtól kezdve, a családon belüli erőszakon át, a „gyermeki ártatlanságig”. Tetszik, hogy ilyen tabu témákhoz is hozzányúltak a készítők (ha jól rémlik a mangában van valami az embereken végzett gyógyszerkísérletekről is, mint kissebség feláldozása a többség érdekében).
    A negyedik, amire csak mostanában figyeltünk fel haverral, az az, hogy több dolog is meglepően hiteles az Elfen Liedben, példának okáért Lucy pszichológiai betegségének bemutatása (erről majd lesz is elvileg egy kisebb írás a manga magyar fordításához mellékelve).
    Ami a brutalitást illeti, engem az se zavart. Tized annyira sem véres, mint mondjuk az Angel Santuary, vagy az M. D. Geist, de ugyanakkor az a szánalmas cenzúrázás is hiányzik belőle, ami sajnos sok animében már inkább nevetségesnek hat.
    Ami a meztelenkedést illeti: az sem vitték annyira túlzásba. Vannak fürdőjelenetek (mint minden japán rajzfilmben, csak itt nem fulladnak meg a párától és a víz klórtartalma sem haladja meg az egészségügyi szabvány 10000×-esét. És persze ott vannak a bezárt dicloniusok, akikre már csak biztonsági okokból sem raknak ruhákat (ép eszű ember nem is megy x méternél közelebb hozzájuk).
    A vérfertőzés. Na igen. Itt sem tetszik, ahogy többi x milliárd animében/mangában sem, mert kb. tízből kilenc műben felbukkan. De legalább nem olyan extrém szinten, mint mondjuk a Tenchi Muyoban.
    Az opening nem tetszett, nem szeretem, ha híres művészek képeit így kiforgatják (bár Klimthez a feme fatale okán még volt is valami köze az ELnek). A többi zene viszont hangulatos, és remekül illeszkedik az adott jelenethez.
    Megható jelenetek… Na azokat is szeretem (bár néhány alkotásban már ez is inkább hatásvadászatba megy át :/). Mariko halála szerintem nagyon meghatóra sikerült.
    A történetről pedig annyit, hogy sokan elsiklanak egy apró tény felett. Az Elfen Lied történetében a jelenben játszódó rész csupán a végkifejlet, a tényleges sztori a visszaemlékezésekben van elmesélve.

  79. 79 SlyZero 2007. dec. 18. @ 7:19 pm

    Ez kimaradt…
    Egy-két emberkének (akinek nem inge úgyse veszi magára):
    Az értelmes vita abból áll, hogy értelmes érvekkel megcáfoljuk a másik véleményét és alátámasztjuk a sajátunkat. Nem pedig attól, hogy lehülyézzük/gyökérnek nyílvánítjuk/anyázzuk a vitapartnerünket. Tudom sok helyen ezt látni (nem akarok konkrét célzást tenni országunk vezetőire :D ), de attól még nem így kell vitatkozni.
    Sőt, még az is elképzelhető, hogy mindkét félnek igaza van! (A nekem tetszik - nekem meg nem tetszik dolog pl. pont ilyen téma.)
    Tudjátok, előfordulhat az embereknek eltéső a véleménye, sőt az is, hogy a tiétektől tér el. :P

  80. 80 Haruhi 2007. dec. 20. @ 2:08 am

    Nos elovastam mind az anime értékelését mind a hozzászólásokat. Kicsit meglepődtem egyesek mennyire trágárak. Azon mégjobban meglepődtem hogy a magukat értelmes hozzászólónak tartók milyen fenkölten próbáltak fogalmazni de közben ők is hasonló stílusban küldték el melegebb éghajlatra a többieket. Ha már megpróbáltok valakit kioktatni ne az ő szintjükön tegyétek. Ergo ha valakire rászólok mert káromkodik nem azt mondom ne káromkodj b….meg. Az Elfen Lied megosztja a közöndéget az igaz. De mind a két tábor a ló túlsó oldalán van. Aki nem néz animét és időpocséklásnak tartja az ne akarja senkitől hogy megindokolja mért is szereti ezt a darabot. Akkor ez se érdekelje. De az minek van itt? Erre viszont lehet indoklást írni. Az Elfen Lied az emberi lélek sötétebb oldalát mutatja be, hogy mire képesek egyesek másokkal szemben. Nem a legjobb anime de a jók között szerepel. Vannak hibái persze, de mi tökéletes?

  81. 81 hellomynameisbogi 2008. jan. 10. @ 5:40 pm

    jónapot

    én teljesen egyetértek a bejegyzés írójával, az EL egy ratyi
    mellesleg azért ilyen iszonyú népszerű, mert a kis 12 éves animések (höhö) csak ezt nézik meg interneten, és miután egybe nézik meg jobban megmarad bennük a történet, nem úgy, mint amikor tvben nézik pölö kaleido start és hasonló színvonalas animéket.

    azt viszont, h egyébként mitől lett ilyen felkapott, szal mért ez az anime, amit midnenki megnéz, általában az elsők között, azt nem igazán tudom.

    konkrétan tele van minden fölösleges szarral, túl sok meztelenkedés, túl sok horror, túl sok erőltetett mondanivaló..nagyon rossz

    akinek eddig esetleg nem tűnt fel, a mondanivalója az,h vannak dolgok, amik a halálnál is rosszabbak. ez onnan jön, h Lucy nem öli meg Kuramát, hanem a szeretteit írtja..szánalom..

  82. 82 fzsolt2 2008. jan. 26. @ 7:28 am

    Szerintem ez az anime nagyon király. Én a nyolcadik résznél tartok, de abbs nem hagyom míg végig nem néztem. Csak az a gond hogy nem magyar.

  83. 83 Nana 2008. jan. 28. @ 2:27 pm

    Szerintem KIRÁLY anime! És csak közlöm hogy rengeteg 18 éven aluli gyerek van aki imádja! :) ( ÉN is ) :P

  84. 84 Mia 2008. jan. 29. @ 7:45 pm

    Sziasztok!Miután elolvastam a néha igen ’színvonalas’ hozzászólásokat, nem bírtam ki, h én ne írjak id :D Én az EL-rajongók közé tartozom, de amit Dante itt levágot…..Na mind1 ezt már előttem többen is kifejtették!
    Teljesen egyetértek SlyZero-val, szóval ugyanazt nem akarom még1x leírn :P
    A mit még hozzátennék:Ez az anime nem csak abból áll kedves Dante, h Lucynak milyen sanyarú sorsa van. Az anime-nek azért van olyan hatása, mert tudunk egy olyan eberrel azonosulni,és talán még szeretni, kedvelni is, aki a legnagyobb közönnyel tud emberket ölni. És mégis minden dicloniusban belül ott van a kedves kislány aki szeretetre vágyik, és ha megkapja már nem is az az elvetemült szörny amit a rajzfilmben üldöznek.Ezt a fonalat tovább lehetne boncolgatni de remélem ennyi is elég egyeseknek… :P Talán még azért is közelebb érezzük magunkhoz Lucy-t,mert Kouta is megbocsájtott neki, még az ismert okok miatt is.(Azért nem írom le, hátha vki még meg akarja nézn :P )
    Maga az anime sztem egy kicsit összecsapott, pár dolgot komolyabban ki lehetett volna fejteni, így talán jobban tudnánk azonosulni a szerplőkkel, és maga az anime is nagyobb hatást gyakorolna másokr :) Hogy túl sok a vér.. Én magam se szeretem az ilyeneket, de ez viszonylag nézhető volt, de sztem nem ebben rejlik egy anime értéke h mennyire véres, és mennyire meztelen: :D !
    Szóval, megható meg minden, de lehetne jobb is….
    Viszont nekem így is naon bejöt :P :P :P

  85. 85 dante 2008. jan. 30. @ 4:50 pm

    Nem hiszem hoyg azért lenne nagy hatása az EL-nek mert tudunk azonosulni egy hidegvérű gyilkossa. Ennyi erővel megnézhetnéd mondjuk a Fűrészt vagy a Hannibált vagy akármien pszhio thrillert. Ezzel nem azt mondom hogy nem kedveltem Lucyt csak azt hogy nem hiszem hogy ezért lenne jó az Elfen.
    Ui.:Köszönet kedves szavaidért mejeket hozzám intéztél

  86. 86 Elfen LieD 2008. márc. 15. @ 7:54 pm

    ö sziasztok. én nem nagyon szoktam animéket nézni de amit erről olvastam kiváncsívá tett szóval nem tudjátok hol lehet ezt a animét nézni?

  87. 87 gbr87 2008. márc. 15. @ 9:03 pm

    Két helyről is le tudod tölteni:
    1) a www.animeaddicts.hu-ról (persze ha előbb regisztrálsz), és akkor nem kell felirat után loholnod
    2) vagy az USTEAM ftp-jéről (az usteam oldalán kell regisztrálni hozzá), de azokhoz szerezned kell feliratot.
    Zamorano, nem tudsz egy jó kis sci-fi animét, amit nézhetnék? Most végeztem ki a Laint (egyébként tényleg fantasztikus), és vágyom valami könnyedebbre.

  88. 88 Aeris 2008. márc. 15. @ 10:31 pm

    Sziasztok!
    miután végig olvastam ezt a sok kommentet.. mint látjátok, nekem is megjött a kedvem hozzászólni!

    Először is.. tényleg nem szép hogy ocsmároljátok egymást. hisz ez csak egy anime.. én mellesleg nagyon imádom az ELt. az egész nagyon tetszik. és ha nem bánjátok nem írom le ugyan azt, hogy mért. egyszerűen engem megfogott, szép is stb.

    Csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy én szeretem elolvasni mások véleményét, de nem azt ahogy káromkodva veszekednek.. az se tetszett hogy amiatt hogy nem tudják egyesek kifejteni jól a véleményüket, egyből kommentelitek is hogy 15 éves, kis pöcs, meg minden..merthogy ha valaki már idősebb, akkor ő a mindenható..igen.. valószínű..
    mi van ha valaki fiatal? nem lehet jó a felfogása? elismerem hogy tényleg nem fejezte ki magát valami jól Dante.. dehát istenem.. én is most 22-én leszek csak 14 éves.. kérlek bocsássátok meg azt a bűnt hogy nem vagyok idős, és tetszett az anime ^^

    és elismerem, csak kemény 3 animét ismerek, és biztos vagyok abban, hogy van jobb az elfen liednél.

  89. 89 *Anna/Zoey* 2008. márc. 17. @ 8:15 pm

    Szerintem ez egy nagyon jó anime. És mikor iolvastam a régebbi üzeneteket látom ti is így vagytok vele^^ Próbálom megismertetni a bnőimmel is és nekik is tetszikí! Szal egy naon jó animéről van szó. De a rajztechnikája, kidolgozása is gyönyörű. Nem hagyják ki a részleteket, és finom vonalakkal rajzolnak.
    5 CSILLAGOS ANIME!!!!
    ELFEN LIED 4 EVER

  90. 90 Berkut 2008. márc. 25. @ 10:44 pm

    Sziasztok!

    :)
    Ugyan nem olvastam el itt mindent. Mégis úgyérzem, hogy a magam véleményét is le kell írnom. Ez az én nagy bajom, meg a mai társadalommal. Mindenki mondja a magáét. Valószínűleg ha kicsit értelmesebb lennék, végig olvastam volna itt mindent, és csak akkor hullatnám vérem, ha tudnám, hogy más nem tette meg helyettem. De nem ezt teszem. Nem veszem zokon ha el se olvastok.
    A tény az tény.
    Az tény, hogy mindenkinek a véleménye a saját érzelmeit tükrözi. Valakinek a valamin való fennakadását nem veszem számításba, nyilván való. Mindazonáltal, hogy sokaknak tetszik ez a valami, valami ami megosztott egy nagy adag embert a világon. Vannak okai, nyilván való. Ilyen pl.: a véressége, a rövidsége, a történet mint “lerágott csont”. Szerény véleményem szerint, a vér eszköz. Kifejezés. (Természetesen csak a filmekben!) A rövidségét nem értem. 13 1 Tényleg rövid. A lerágott csontot sem értem túlzottan, hogy ezt az egyik barátom mire mondta. Szerintem hasonló animéval nem igazán lehet találkozni. Néha azt is mondják, hogy minden hülyeséget beltettek. Ez tény, sokminden van benne.
    Amit én érzek
    Bennem nagyon sok gondolatot ébresztett az anime. Most ne arra gondoljatok, hogy “milenneha nekem is lennének ilyen láthatatlan kezeim”. Sokkal inkább az életmenetéről gondolkodtam, vagy a nehézségekről. Többször eszembejutott, hogy mikkel találkoznak a szereplők (pl Kurama és Nana meg az inyekcióstű). Vajon én mit tennék? Ez hogy hatna rám? Mit tennék ellene?
    Vagy én vagyok a hülye, vagy ez tényleg nem felszines kérdések. Egy pokemon vagy Cubix vagy bármi ilyesmi anime nekem nem mond túl sokat. Azonban ez EL kicsit többet. Persze ez is lehetne mélyebb, valakinek meg már ez is sok. Természetesen nem hiába 18
    Elég részletesen ki van dolgozva a sztori. Persze semmi hatalmas világmegrengető sztori. Gyakorlatilag két három cselekmény találkozik. Egy kis metszet a világból. Egy időpillanatot, egy akció reakciót dolgoz fel ez az anime.
    Ha sokaknak mond valami nekem nem, lehet az én hibám, de megnézem még 1 szer. (szórakoztató kategóriát megint nem veszem ide)
    Tény, hogy ezek a Japánok azért csinálják ezeket, hogy gondolkodj rajtuk. (manapság kicsit elment másirányba a műfaj, sebaj.)

    Ha esetleg megnézed, megnézed újra, akármi; akkor ne a vért nézd hanem az érzést, a kifejezést. Egy kicsit éld át “agita”. Ha semmit sem mond az első rész, ne add fel abba nincs túlsok, de az biztos egy részről nem itélhetsz meg valamit. Nézd a kifejezést, az eszközöket.
    Bevallom elsőre nekem se volt túl pozitív a benyomásom, de később nagyon megváltozott.

    Aki nem olvasta el a fentieket, röviden:
    Szerintem jó anime, bujtatott értelmes dolgokkal, észre kell venni. A vér ne tévesszen meg, éld át, mosolyogj, vagy szomorkodj.

    Ha esetleg valaki ellenvetést akarna nekem írni, hogy mekkora hülye vagyok rage109@vipmail.hu megbeszélhetjük. Most nézem meg harmadszorra, mert mindig találok benne újat.

    Elbúcsúzás sohasem men :D
    Sziasztok, jó sok (értelmes) anime nézegetést! :)

  91. 91 hontalan 2008. márc. 29. @ 2:17 pm

    legközelebb próbálj meg olyan anime-ről cikket írni amit értesz is. ajánlom a pokemontm esetleg a digimont (áá az már kicsit nehéz lenne neked) ezzel az öncélú maszlaggal csak magadat járatod le

  92. 92 gbr87 2008. márc. 30. @ 1:21 pm

    Na azért… Olvasgatom itt ezt a sok kommentet. Az Elfent nem láttam (eddig meg akartam nézni, de elment a kedvem tőle ezek után), nem is magához az animéhez szeretnék hozzászólni.
    Először is: Zamoranót én nagyra tartom, szóval aki őt “leqvaanyázza’, az velem is ezt cselekszi. Van ízlése a gyereknek, jó animéket ajánlott (a Voices..-t és a Lain-t miatta néztem meg, és nekem mindkettő nagyon bejött). Szóval ne káronkodjatok, mert rátokszabadítom a cybertér szellemeit, és azok kibelezik a vinyótokat!
    Írta itt valaki, hogy a vélemények így úgy. Mindenkinek lehet véleménye, ezért vagyunk személyiségek (indivídumot akartam írni, de lehet azt többen nem értenék). Van egy rakat anime, ami nekem pl. nem tetszett (öcsémmel ezen gyakran veszekszünk). Nekem volt pokemonos stb korszakom, de egy idő után benőtt a fejem lágya és megláttam, mennyire… rosszak. Animézni igazán úgy egy éve kezdtem, és nem is láttam húszezer animét, de van jópár, és azért én igyekeztem a saját ízlésemnek megfelelőt választani. A sok kis idióta meg, aki itt káronkodik, tényleg jobban tenné, ha megnézné mondjuk a Laint vagy a Place promised in our early days-t vagy egy Miyazakit és utánna verné itt a mellét. Meg olvassatok, pöcsösök, attól fejlődtök igazán. Ami megkülönböztet titeket a “normál kommentelőktől” az az olvasottság. Lehet, hogy valaki még nincs 18, de olyan kiforrott lelkivilággal és világképpel rendelkezik, amilyennel sok középkorú nem, mert olvasott. Nem önyvmoly, hanem olvasott! Olvasni jó, értem?
    A vita meg tényleg arról szól, hogy kultúráltan, érveket sorakoztat mindkét oldal. Ahogyan azt páran meg is próbálták megértetni veletek.
    Ja, és ha jól látom, zamorano sehol sem írta az ismertetőben hogy “xar” meg hasonló. Nekem ez az ismertető korrekt vélemény kinyílvánításnak tűnik. Szóval nem értem, mire ment ki ennek a 92 kommentnek a fele?
    És mielőtt leszólnátok, h “hö, ez se nézett még semmi animét”, annak szívesen felsorolok jópárat.

  93. 93 odi 2008. márc. 30. @ 2:54 pm

    Tökjó lenne ez a blog komment olvasgatás, ha dante eszetlen hozzászólásait törölné valaki és csak az érvelő gondolatokat hagynák benne, mert már fáj a szemem…szerintem az abszurd h jó az anime mert szomorú volt a csajnak az élete és ezért jó, dante nézd meg a Narutot is,neki is szomorú gyerek kora volt és puff megtalálod talán a világ 2.legjobb animéjét is ha így értékelsz.Az amit Móci írt az meg fura annyiból h szerintem attól h divatolásból néznek egyes animéket pl:dead note attól lehet az nagyon is jó. Mindennek két oldala van,valakinek tetszik valakinek nem,pont azért mert minden ember más.Ebből kifolyólag nincs értelme indokok nélkül vitázni mert mindenkinek más a kedvenc animéje így a “világ legjobb animéje” címen sok animének kell osztoznia. am. gbr87 öccse voltam.

  94. 94 Auri 2008. ápr. 2. @ 1:09 pm

    Egyetértek No nammel bár nem lett volna fontos káromkodnia.
    Az én véleményem az, hogy akinek nem tetszik az Elfen lied az vagy nem nézte teljesen végig, vagy nincs hozzá megfelelő érzelmi világa hogy felfogja az egész értelmét.
    De ez esetben ne is nézze ha úgy is ***** hozzá.

  95. 95 Nolfy 2008. ápr. 5. @ 2:18 pm

    Nekem személy szerint tetszett az Elfen lied. Számomra elgondolkodtató, hogy a benne lévő karakterek hogyan viselkednek. Kicsit átéreztem azt a haragot amit Lucy érzett, vagy azt hogy Nana miért ragaszkodik az igazgatóhoz. Bár én még csak most merülök el az animék világában. Valószínüleg látni fogog még sok-sok művet ebből a műfajból és a véleményem is folyamatosan változni fog. Sok új dolgot kapok meg az anime világából, ami nekem eddig hiányzott. Az, hogy kinek mi tetszik és ki mit értékel az egyén függő és nem pedig az értelmi szintre vezethető vissza. Aki egy kicsit is széleslátó körü az minden kiritikát szívesen elolvas és elgondolkozik rajta, majd kialakul természetesen a saját véleménye. Elegen vagyunk a világban, hogy ne csak a saját gondolatainkra hagyatkozzunk, ezért nézünk mások álltal alkotott műveket amik a saját gondolat világunkat formálják. Aki meg csak káromkodással tudja kifejezni magát az az ember sajnálatra méltó. És még valami, mivel mi emberek hál istennek különböző személyisséleg születünk és különböző dolgokat értékelünk a világban ezért szerintem nem létezik olyan kifejezés, hogy a “világ legjobb animéje”. Inkább az él, hogy “szerintem a világ legjobb animéje”.

  96. 96 muse 2008. ápr. 20. @ 10:18 am

    Üdv mindenkinek!

    Ne haragudjatok, de a kommentek felénél feladtam, mert már rég nem az EL-ről volt szó, meg hát nekem is majd kiugrott a szemem a sok “érdekes” komment láttán… XD

    Na, az animéről: végignéztem, sőt, még a mangát is olvastam, ami szerintem legalább 10 fokkal jobb volt. A rajzos változat többek közt a vérengzés miatt keltette fel a figyelmemet, mert annakelőtte még nem láttam ehhez hasonlót, max a Blue Gender nevezetű animét, de mindegy is. Szerintem azért az Elfen Lied nézhető, izgalmas, a horroros jeleneteket kedvelőknek jó véres, s bár nem hordoz mély filozófiai tartalmakat, jó szórakozást nyújt, megjegyzem, nem ömlesztve.

    A cikkről meg (a fikázóknak címezve): nem tudom, mit vagytok oda, szerintem a szerző egyáltalán nem szólta le a sorozatot, csak leírta a véleményét, ami ugye lehet pozitív és negatív is. Mellesleg jól jegyezzétek meg, hogy pár kultúrált, esetleg kedves szóval sokkal több mindent el lehet érni az életben, mint anyázással.

    Bocs a sok rizsáért, üdv.

  97. 97 nakata 2008. ápr. 25. @ 11:24 am

    Jaj olvastam ezt a sok antipatikus hozzászólást és megáll az eszem. Ti ennyire nem tisztelitek egymás véleményét? Most azokra a bejegyzésekre gondolok amikor lehülyézitek, bunkózzátok egymást, mert más véleménnyel vannak. Egy fórumon megszavaztatták, hogy melyik a jobb Inuyasha vagy Elfen Lied. Megnézem az Inuyashát is de Elfen Lied jobban tetszett. Persze győzött az Inuyasha, de némelyik szemétláda leidiótázta azt akinek az EL tetszett. Lehet nem szeretni egy animét de tisztelt illik a másikat, és az ízlését is.
    Légyszí tanuljatok némi toleranciát. Barátnőm 10-ből csak 7-et adna az EL-re. Nálam sem ez a csúcs de tetszett.
    Mondjuk ne várjuk már el hogy egy tizenéves lánynak bejöjjön a fiatal fiúknak készített harcos animék.
    A fenti leírást nem éreztem sértőnek. Végül is korrekten írt pozítivumokat is bár kétségtelenül lejött belőle hogy az írónak nem tetszett, és nem jönnek be az ilyen típusú történetek.
    Sokan nem szeretik pl. fillereket. Én nem bánom őket, és ha kicsit huzzák a storit, mert ha megkedvelem a szereplőket, szívesen nézem őket mégha kicsit el is kanyarodnak a főszáltól.

  98. 98 EL fan 2008. máj. 2. @ 3:27 pm

    Egyetértek SlyZero hozzászólásával több pontban is, de azért össszefoglalnám a saját véleményemet.
    Azzal mindenképp tény, hogy ez a mű az egyik, amiről talán a legmegosztottabb nézeteket alkotják a nézők/olvasók. Az is sajnálatos tény hogy a rajongók többségének ez a number 1, de semmivel nem támasztják alá azt.
    Én nekem tetszett, nem is tagadom, és ezzel el is kezdeném az érvek felsorolását mindkét oldalról:
    Nem tetszett:
    - Sokszor túlzásba vitték a véres jeleneteket
    - A történet nem letisztult, nincs teljesen kidolgozva részleteiben
    - Néhol túlzott fanservice (remélem így írják :P )
    - A cselekmények többször feltorlódnak, nem teljesendnek ki
    - Az elkészítése “reklámszerű”: profit érdekében direkt eltorzítják, hogy minél többen nézzék meg
    Tetszett:
    - Szép rajzolás, gyönyörű háttéranimáció
    - Hangulatos, “megbomlott”, az animéhez tökéletesen illő zene
    - Nem fél a tabu témák boncolgatásétól: pl: kísérletezés, hol a határ ember és nem-ember között, hogy ez biológiai vagy eszmei, elméleti síkon, gondolatokban lévő és megnyilvánuló határ
    - Lehetőségeihez képest viszonylag reálisan bemutatja az emberi szélsőségeket (már amennyiben lehetséges azt bemutatni), mennyire elmosódhat az ember saját, világról vallott nézete (elsősorban a negatív végletre térnek ki)
    - Rávilágít, mennyire erősen befolyásolja/befolyásolhatja az embert az őt ért/érő élmények, illetve a környezete, a körülötte élők
    - Az emberi gyengeség, emberi mivoltunk bemutatása
    Még ha az Elfen Lied nem is, de egy részletesebb, tisztább és valamivel elgondolkodtatóbb remake-je megrengetné a műfajt. Szerintem.
    Az animékről általában: az animáció csupán a történet megjelenítésének egy módja, mint a filmek vagy a könyvek, tehát csak azért mert “anime”, még lehet jó.
    Mindezek csak az én véleményeim, lehet nem egyetérteni velem, de kérem mellőzni a rokonok felemlegetését.

  99. 99 merras 2008. máj. 3. @ 12:07 pm

    100 :)

  100. 100 Injected Beauty 2008. máj. 6. @ 12:42 pm

    Nos,nekem első pillanatra (mint az animék többsége) erőltettetnek tűnt,és abszurdnak, hogy egy rajzfilm hogyan is lehet véres és brutális! sokáig abszolút hidegen hagyott az E.L. őrület és minden anime.de vettem a fáradtságot és megnéztem, hogy nehogy valaki megkövezzen azért ami ellen tüntetek:hogy nem is ismerem de utállom!megtettszett.2 napig küzdöttem ,hogy youtuben 10 perces részletekben végig tudjam nézni! XD nos,nem maga a vér és az anime feel miatt tetszik,hanem mert a történet számomra izgalmas!hatalmas kérdőjelet hagy bennem,ami kicsit nyomaszt is(de valszínü elmúlik 2 nap alatt!olyan a hatása, mitn egy középkategóriás kriminek,vagy trhillernek),de nem todom,hogy lesz-e folytatás és tán ezért csinállták meg ilyenre!Sajnos a lényeget nem tudni meg a történetből,(ami számomra lehangoló) vagyis, hogy Lucy, és a hozzá hasonló mutánsok,valójában, honnan is jöttek, ki volt az első,és hogyan….stb ilyen kérdéseket hagy maga után!
    bár megtettszett, mint azt már fent is említettem,de azért annyira nem, hogy eztán velem is bővüljön az anime fanok népes tábora!ez a sorozat,ahogy azt már te is írtad,egy hátvégeére nagyon jó idótöltés! :)

  101. 101 EL fan 2008. máj. 8. @ 3:19 pm

    Majdnem elfelejtettem. Nyu :)

  102. 102 medozz 2008. máj. 28. @ 10:33 pm

    No emberek gratulálok. A sok értelmetlen hozzászólás után végre pozitív kritikát is kapok erről a számomra ismeretlen animéről. Lassan kedvet adtok megnézni. Ami így a vizsgaidőszakban nagy fokú időpazarlásnak tűnik…

    Medozz

  103. 103 Neo 2008. jún. 4. @ 8:37 pm

    Nekem is meghoztatoka kedvem h nezzem me :D

  104. 104 Elfek_Dala:_Ice98 2008. jún. 12. @ 1:59 pm

    Sserintem ez egy k*** jó anime csak nem sokan értik meg ,Az Anime Tötténete nem egyszerü ezért sokan nem értik meg,Nekem az animében nem a sok vér és a gyilkolás tetszet meg mint egyeseknek ,mert sok ismerösöm látott 10 percet youtube-n és megtetszett a sok vér benne. Hanem a történet ami szép benne nekem ez tetszett meg benne, én nem nagyon szeretem a nyálas animéket de nekem ez igy nagyon Bejött. Szerintem mindenkinek meg kellene néznie MAX nem fog neki tetszeni, mindenkinek ajánlom megnézésre Vagy legalább gondolkozzon el a lényegén.

    by:Kristóf

  105. 105 Luchya 2008. jún. 24. @ 3:16 pm

    Szerintem meg nem nagyon kéne baszogatni egy kurva jó animét.
    Ja és, akinek ez a világ legjobb animéje azt nem kétlem mert nekem is ez, és akinek mert nem tetszik nemkéne a TOP 10-el jönnie és szarokat mondania hogy miért nem ez a legjobb anime stb, mert ezt mi döntjük el és nem ti!:@
    Ja és akinek rossz a fordítója annak elmondom hogy Elfek Dala és nem Véres Tündérdal -.-”

    Aki meg 15 éveseknek pofázik nézzen magára, ha egy kis 12 éves szarság:I
    Na… ennyi és még az hogy ha nekem valaki visszapofázik, akkor az életével játszik^^
    Na bye.
    (13 éves vagyok, és ha nem tetszik h nézem az animét akkor úgyjársz mint Kouta: ha van húgod megdöglik, ha van apád megdöglik)
    ENNYIIIII!
    Na mostmár tényleg bye, mert má felhúztatok ezzel a sok hülye kommentel…

  106. 106 Luchya 2008. jún. 24. @ 3:27 pm

    Ja.. és itt nem kérek bocsit de egyértelmüen neked nem mindegy hogy 18 alattiak vagyunk?
    Ez csak rajz vér!
    Attól még az anime jó, de RAJZ!!!
    Nem is értem… te lehetséges hogy feletti vagy de ne higgy mindenkit gyerekednek, és gratula a cikkhez, hogy még aztsem tudod ki nekik Kouta és Yuka, és hogy MÉRT szökött meg Lucy… grat,grat taps mindenki!!
    Na bye

  107. 107 Chelloveck 2008. jún. 24. @ 7:52 pm

    (Látom, jó lesz Kecskemétet elkerülni… )

  108. 108 EL fan 2008. jún. 27. @ 1:19 pm

    Dante, Luchya, vagy bárki más, kérlek magyarázzátok már el miért kell annyit káromkodni?

  109. 109 sezlony 2008. jún. 27. @ 2:30 pm