Ahogy azt tegnap megígértem, alább olvasható a (reményeim szerint spoiler-mentes) véleményen a legújabb Gibson műről, a Spook Country-ról. VR-sisakos GPS-es művészeti installációk, kínai-kubai gyökerű, ferdített oroszul beszélő gengszterfamília (a legkisebb egész New Yorkban), titokzatos iPod-ok, még titokzatosabb újság illetve tulajdonos, lassan csordogáló, lírai tech-regény, távol(?) a Neurománc világától.
Hollis Henry az egykori rock-banda, a The Curfew volt énekese - számos sikertelen tőzsdei manőver után-, jelenleg szabadúszó újságíróként keresi a kenyerét a Node című európai magazin alkalmazásában. Egy új művészeti formáról, a locative art-ról kell cikket írnia, amely során GPS-koordináták, VR-sisak és modellező szoftverek segítségével mutatnak be a művészek bizonyos jeleneteket a megfelelő helyen (a dolog tényleg létezik, tessék ráguglizni). Henry folyamatosan ássa bele magát az anyagba, közben kiderül, hogy a Node-ról nem is hallott senki, és, hogy itt egészen másról van szó, mint egy cikk megírásáról…
A több szálon futó regényben kulcsszerepet játszik Tito, a fiatal bűnöző, akinek a családja szorosan kötődik a volt KGB-hez, és a drogfüggő Milgrim, aki egy ügynök (aki nem is biztos, hogy ügynök) fogságában fordítja le Tito családjának az üzeneteit, hogy elkaphassanak egy titokzatos öregembert. Természetesen a végén minden egy pontba fut össze, és kiderül a titok, hogy miért kellett a locative art-os kapcsolat, miért jó ha kémek ill. ex-kémek vannak a családban, és, hogy a triviálison kívül mi másra lehet még használni egy iPod-ot.
Már a címe is jelzi, hogy a Spook Country alapvetően egy kémregény, igaz, nem abban a formában, ahogy azt megismerhettük többek közt Graham Greene-nél. A tét nem a harmadik világháború elkerülése, vagy titkos al-Kaida sejtek felszámolása, hanem ezeknél jóval egyszerűbb, kisebb volumenű.
Gibson nem a történetre, sokkal inkább a magára a környezetre, azaz a mi világunkra helyezte a hangsúlyt. Hogyan változtatta meg a dolgok menetét 9/11 vagy éppen az iraki háború, mennyire nem úgy történnek a dolgok, mint ahogy azt mi látjuk, elgondoljuk, hiszen különböző akciókkal a dolgokat megváltoztatjuk, úgy, hogy minden megmaradjon az eddigi állapotban. Pont, mint a locative art: odamész, felveszed a sisakot, és a jól ismert helyen egy teljesen más dolgot találsz (például F. Scott Fitzgeraldot a szívinfarktus közben), amelyet egy művész álmodott meg és modellezett le a számítógépén.
Ugyanez játszódik le a regényben is: Hollis az elején nem tudja, hogy kinek dolgozik, majd a végén, amikor kiderül, hogy miről van szó, rájön, hogy az egész semmiség: tulajdonképpen nem történt, nem változott semmi, nem az volt a cél, amire a gyanútlan olvasó gondolt. Ez a motívum jelenik meg akkor is, amikor Tito azon tanakodik, hogy milyen lehet széttörni az iPod jól ismert, fehér borítását és előhúzni belőle valami szörnyűséget, valami titokzatosat. Ezzel függ össze, hogy a cselekmény 2006-ban játszódik: a virtuális valóság, fénysebességű adatátvitel, intenzív internet-használat már nem a jövő, hanem bizony a múlt, és ezáltal vesszük észre, hogy tulajdonképpen nem történt semmi, mindezek ellenére a dolgok változatlanok maradtak.
A mű véghezviszi a lehetetlent: a kevésbé cselekménydús történet ellenére egy letehetetlen, magával ragadó lírai könyv világpolitikáról, információ-technológiáról, kémekről és jelenünkről. Gibson hasonlatai, leírásai, gondolatai ugyanúgy a helyükön vannak, mint ahogy azt már megszokhattuk, csak maga a ritmus lett más: a Spook Country egy gondosan kiérlelt, megfontolt tempójú értekezés, és nem egy pörgő akcióregény. Ettől függetlenül képtelen voltam otthagyni hosszabb időre, és azt kell, hogy mondjam, az új könyvek jobban tetszenek, mint a Neurománc (ami azért is érdekes, mert a Neurománc a második kedvenc sci-fi regényem…).
Akik a Sprawl-trilógiához hasonlót várnak, valószínűleg csalódni fognak, itt nyoma nincs annak az esemény-folyamnak, pörgésnek, ami azokat jellemezte. Annak azonban, akinek tetszett a Pattern Recognition, és/vagy egy nagyon mély, lírai könyvet akar olvasni a világunkról, kötelező olvasmány.
(Akinek kell html formátumban a regény, az kommentben jelezze.)
KÍváncsi vagyok, hogy mi lesz a magyar címe. Remélem nem olyan rettenetes, mint a Pattern Recognition-é…
Arra én is kíváncsi lennék
javaslat?
Ha azt az utat követik, ahogy a Pattern Recognitiont fordították, akkor valszeg Kémvadász lesz…
DE azért reméljük nem ilyen címen kell a magyar boltok polcain keresnünk.
Egyébként sorry, de ilyen későn már nincs agyam magyar címen gondolkodni.
Akkor majd én
bár a címet úgyis a legvégén adják, és csak ritkán a fordító kompetenciája.
Tudom, furcsa lesz de összehoztam valamit: Árnyvilág.
Mondjuk így leírva elég gagyi, de végülis lefedi a többjelentésű spook-ot meg a country-t is, a kémeket, VR-t, locative artot, a regény mondandóját, mindent bele lehet magyarázni.
Most elmegyek aludni, meglátjuk, hogy holnap is olyan jó ötletnek fog tűnni a dolog, mint ahogy most.
Zamorano, én jelzek regényügyben: JEL! JEL!
Hahó, én is jelentkeznék a linkért. Köszi!
Miért nem várjátok meg, amíg az Ajkay Örkény megcsinálja magyarul? Nincs mit olvasnotok addig? sezlonynak ajánlom A keringést például.
A gondolatmenet nem is rossz. Nekem tetszik az ötlet, bár kicsit fantasy-s
és az is könnyen lehet, hogy egészen más lesz a címe. Hja, a szerkesztő nagy úr 
és addig még el is kell készülnie a könyvnek, a cím a “könnyebb” része a dolognak és a végén jön (általában).
Mátyás: és Hackettnek mit javasolsz, mondjuk a Poszthumán döntést?
Mindenkinek elküldöm, csak most még az egyetemen vagyok, délután öt körül tessék postaládát sasolni.
nekem is kérlek
Mátyás, az Igazságos: megveszem, ha megjelenik magyarul, hidd el.
A Keringést pedig már kiolvastam.
Hazaértem, lehet kattinta a Küldés/Fogadásra.
Egyébként még most sem tartom olyan halálosan rossznak az Árnyvilágot, igaz kicsit fantasy-s, de meg kell hagyni az eredeti borítót, vagy egy jobbat csinálni, és akkor nem lesz gond a címmel.
A eredeti borító nekem is nagyon bejön, jó lenne kiharcolni egy licencet a hazai kiadáshoz. A címjavaslatot is halmozzuk fel, jobb mint a “Lidérchon” vagy a “Kémbirodalom”
“Bad covers are facts of life”, mondja Gibson, és ez igaz lehet a címekre is — néha még az eredeti szerző se szólhat bele a kiadó elképzeléseibe.
Nem nagyon ismerem a kiadói dolgokat, de az, hogy a kiadó dönti el a címet, az azért egy kicsit meredeknek tűnik nekem…
Tisztelt idelátogató sci-fi szerzők, mi a tapasztalat ezügyben?
sezlony, és hogy tetszett a keringés?
Zamo, a fordításoknál általában a fordító tesz javaslatokat, az eredetiknél meg a kiadó, ha nem tetszik neki a szerző elképzelése. Persze nagy nevű szerzők címeit tiszteletben szokták tartani, kezdőknél, kisebbeknél sokkal masszívabban beleszólnak a szerkesztők. Ami nem feltétlenül baj.
Fordításoknál meg abszolút a szerkesztő és a kiadó mondja ki a végső szót. (Lásd pl. “Neurománc”, hogy ne menjünk túl messze — annak se a fordító adta a vitatható címet.)
sezlony:
Figyi, ismerem az írót, jófej srác, akarod, hogy dedikáltassam vele a példányodat?: ökör vagyok:
armitage:
Hmm, ez érdekes, erről még nem hallottam. Profi, jól ismert fordító esetén is megvan, hogy a kiadó beleszól a címbe, vagy ott is úgy megy, mint az íróknál?
Hmm, ha lesz egy kis időm, elkészítem a saját borítóverziómat a Spook Conutryhoz, bevillant az agyamba egy egész érdekes kép.
zamorano:
a fordítások címadásánál (amennyire tudom) nem az a lényeg, hogy a fordító mennyire ismert és mennyire profi, hanem az, hogy az adott nyelvi piacon, az adott időszakban, adott műfajban stb. milyen címekre vevő a célcsoport.
A cím, éppúgy mint a borító, arra (is) szolgál, hogy az áru (azaz a könyv) jól “elmenjen” a piacon. A kiadóknak ez elemi érdeke, és a hazai könyvkiadásnak olyan szűk a mozgástere, hogy erre nagyon oda kell figyelni, legalább is így mondták nekem
A kiadói beleszólásnál persze nem arra kell gondolni, hogy mondjuk a Lord of the Rings magyar címe legyen inkább Kalandozások Középföldén
de pl. az említett Neurománcnál a fordítói elképzelés az volt, hogy maradjon az eredeti cím, ami különben is egy név, a kiadó ezt mégis inkább valami magyarosabb hangzásúra (és a regényhez abszolút nem illőre) moddolta.
Egyébként azt kiadója válogatja, hogy hogyan állnak ehhez a kérdéshez. Gibsonnál maradva: a Szukits pl. a Sprawl-trilógia 2005-ös újrakiadásakor a többi hasonló gyűjtőköteténél megszokott “XY akármilyen univerzuma” sablont követte, a Möbius az Idoru címét hálistennek nem fordította le (a korrekt “Baruvaniu” valsz elég dekódolhatatlan lett volna a hazai olvasóknak), a Metropolis a Difference Engine-t Gépezetté áramvonalasította a Babbage-féle Differenciálgép helyett. A lényeg, hogy több tényezős dologról van szó, amik közül csak az egyik a fordító javaslata.
A Spook Country összetételnek elég sok jelentésrétege van, ennek visszaadásához az Árnyvilág tényleg jó ötlet.
De hát ezen kívül van még 370 oldalnyi szöveg, amivel szintén kezdeni kell valamit.
Ja és ha alkotsz borítóterveket, ne habozz megosztani
Btw, még a locastive art fordítására is nagyon kíváncsi lennék, ezt kéne még megszülni.
armitage, van ötleted?
Locative artnak is jó lesz az szerintem, ha csak nem egy alternatív lo-cast (alacsony szintű szreposztás) került be valahova, a lo-rez mintájára.
Ötlet meg van sok, de ezeket az ember komposztálja szépen egy virtuális bödönben, beillesztgeti a kontextusba, kerék alá teszi, onnan is kiveszi, szóval csiszolódnia kell ennek, mint a JÉGnek vagy Szabadpartnak (vagy a henteknek és az agyrogyoknak, hogy Shirley se maradjon ki
)
Segédletként pont ilyesmit tanulmányozok:
http://www.drewhemment.com/pdf/locativearts.pdf
Zamorano, köszönöm a fénypostát!
armitage:
Na, locative art az, but typos happen.
Egyébként jó az írás, amit linkeltél, erről hallottál már: http://mogimogi.com ?
sezlony:
Szívesen, máskor is.
Kéretik megnézni a Zamorano-féle Spook Country borítót és véleményt mondani. Köszi.
zamorano:
1.
A dolog urbánkultúrszociológiai aspektusai viszont számottevőek 
A mogimogi érdekes, Doranskynál olvastam róla, de ebben kevesebb az art és több community gaming. Ami nem rossz dolog, én speciel UT1(GOTY) BT/CTF/MH sessionok keretében hódolok neki
2.
Borítódhoz máris kommenteztem egyet, lásd ott.