Kvantum Média Konglomerátum

Szatírikus, poszt-apokaliptikus cyberpunk disztópia Douglas Adams-i humorral és káeurópai életérzéssel nyakonöntve. Dióhéjban így jellemezhetném az 1986-os Kin-Dza-Dzát, amely minden idők egyik legötletesebb és egyben legkevésbé ismert sci-fi filmjét, egyenesen a Kin-Dza-Dza galaxisból (vagy esetleg a volt Szovjetunióból). Megtekintése minden sci-fi rajongó erősen ajánlott, ha nem kötelező. Koo(l)!

Vlagyimir Nyikolajevics jómunkásember éppen a bolt felé igyekezik, amikor egy grúz ifjú, Szkripács megállítja, hátha ő tudna segíteni a sarkon álló, látszólag bolond hajléktalannak. Hőseink szóba egyelednek a csavargóval, aki folyton arról kérdezgeti őket, hogy mik a bolygó koordinátái, mert ezek ismeretében tud hazajutni egy kis kézi készülék segítségével. Vováék megpróbálják meggyőzni a hajléktalant, hogy segítségre van szüksége, de annak neki egy esélyt, működésbe hozzák az intergalaktikus teleportálót. Hiba volt.

Az elvtársak a Tentura-beli Kin-Dza-Dza galaxis Plyuk nevű sivatagos bolygóján találják magukat, majd hamarosan társaságot is kapnak egy chatlan (Uef) és egy patsak, Bi személyében, akik egy óriási, repülő konzervdobozra emlékeztető izével, a pepelats-cal szállnak alá az égből. Kommunikációs zavarok (a plyuk-iak mindenre azt mondják, hogy koo, később azonban gondolatolvasás segítségével sikerül megtanulniuk oroszul) és áthidalhatatlan kulturális különbségek miatt eleinte kicsit nehezen megy a kapcsolatfelvétel, de aztán minden a helyére rázódik, hála a Földön tonnaszám gyártott és könnyen hozzáférhető ktse-nék, amely a Plyuk első számú értékmérő eszköze.

Kiderül, hogy a bolygón három “kaszt” van: legalul állnak a patsak-ok, fölöttük a chatlan-ok, és mindenki fölött az etsilop-ok (rendőrség visszafelé oroszul) állnak. Mindenkinek kötelező egy vicces szertartással tiszteletét kifejeznie a fölötte állónak. A patsak-oknak az orrukban egy kis csengettyűt, a tsak-ot kell hordaniuk, ha egy fölöttük álló is jelen van. Azt, hogy ki patsak és ki chatlan egy kis távirányító-szerű eszközzel döntik el: ha zölden világít, patsak-kal van dolgunk, ha narancssárgán, akkor chatlan-nal. Az etsilop-okat külsőre is meglehet ismerni. Egyedül az etsilop-oknak van joguk transglukator-ok, fegyverek használatára. A nadrágok színe is segíthet a hajbókolás szükségességének eldöntésében: sárga vagy vörös nadrág esetén többször kell a tiszteletet kifejezni, mint egyébként kellene. Magát a Plyuk-ot egy Phe-Zhe nevű ember irányítja, akiről mindenki mély tisztelettel és csodálattal beszél, majd a végén moszkvai hőseink kiderítik, hogy egy gyengeelméjű idióta. A bolygó egyébként azért sivatagos, mert az összes vízből anno üzemanyagot csináltak, és most a földalatti gyárakban az üzemanyagból próbálnak vizet kinyerni.

Ahhoz, hogy hőseink hazajussanak az Antitenturá-ban található Földre, a pepelats-ot fel kell szerelniük gravitsapá-val, hogy intergalaktikus utazást tudjanak végrehajtani. A gravitsapa baromi sok ktse-bé kerül, de az sajnos elfogy, így chatl-ban kell érte fizetni, azt pedig egyetlen egy módon lehet összegyűjteni: ha beállnak egy ketrecbe és előadnak valamit. Szkripács hegedűjének segítségével úgy néz ki, megoldódik a dolog, ám a hegedűt Bi szétveri Uef fején, mindenki ideges lesz, Uef és Bi “börtönbe” kerül, de végül egy csomó kaland után sikerül Vováéknak visszajutniuk a Földre a gravitsapá-val felszerelt pepelats-cal.

Mint láthatjuk a Plyuk bolygó társadalma meglehetősen “érdekes”, vagy inkább a zakkant szól lenne az alkalmasabb, ám ha jobban megnézzük a filmet, rájöhetünk, hogy a film (nem csak) a szovjet társadalomról szól. Ketrecben előadott performanszok, az etsilop-ok önkényeskedése, az irracionális kasztrendszer, a bolygót vezető félhülye, a hajbókolások, a sztahanovista földalatti víz-visszafejtő gyárak, mind-mind visszaköszönnek Földünkön is. A film nem csak a jelenünket figurázza ki, megmutatja, hogy könnyen milyen lehet a jövőnk. A film szerencsére nem egy földhöz vágó, depressziós alkotás, a gegekben, humoros jelenetekben gazdag történet inkább elvarázsolja a nézőt, ahelyett, hogy agresszíven az orra alá dörgölné a mocskot.

A Kin-Dza-Dza nélkülözi a látványos CGI effekteket, nincsenek lézerágyúk és robbanások, csak sivatagi homok, rozsdás fészerek, konzervdobozra emlékeztető repülő szerkezetek, mocskos, szakadt ruhák és hasonló viselkedésű bolygólakók, mint a híres orosz bányász-interjúban.

A film báját a kiváló humor, a történet abszurditása és a számunkra is ismerős szocreál életérzés és természetesen a jó történet adja meg. A jól eltalált sufni-tuning jellegű kellékeket sikerült a legjobban fényképezni: szinte érezni lehet a rozsda szagát a jelenetek során, hála a jó atmoszféra-teremtésnek. Oroszországon kívül hivatalosan csak Japánban forgalmazták, ahol rögtön kialakult a rajongótábora, európai és amerikai forgalomba a film nem került, egyedül file-cserélő hálózatokon lehet hozzájutni, vagy megtekinteni a Google Videon angol felirattal. Ajánlom minden sci-fi rajongónak a filmet, látni fogjátok, hogy a Kin-Dza-Dza minden chatl-t megér.