Amikor először hallottam a 28 nappal későbbről, azt gondoltam, hogy már megint egy újabb unalmas zombi-film, de azért a baráti társaságnak sikerült rávennie egy mozizásra, amelyet nem bántam meg. A 28 nappal később egy zseniális film, egy olyan mester rendezésében, akinek a Trainspottingot is köszönhetjük. Most a héten sikerült megtekintem a folytatását is, a 28 héttel későbbet, így most górcső alá vesszük azt a két filmet, amelyben a zombik azelőtt, hogy gyilkolni kezdtek volna, megkérdezték: ‘Whut ’bout sum fish ‘n chips, mate?’
A 2002-es első filmben, a Cillian Murphy által alakított Jim felébred a kómából, és meglepődve látja, hogy nemcsak az a kórházban, de szinte egész Londonban egyedül van. Nemsokára azonban kiderül a szörnyű igazság, a Düh-vírussal fertőzöttek elől menekülve találkozik két túlélővel, akik beavatják a titokba. 28 nappal ezelőtt elszabadult egy vírus, melynek következtében Anglia nagy része elnéptelenedett, maroknyi túlélő bújkál a fertőzöttek elől. Jim-ék sok-sok kaland és izgalom után egy rádióadás segítségével eljutnak egy katonai bázisra, ahol az ottaniak nem is olyan barátságosak, mint ahogy azt gondolták…
Az elcsépelt alaptörténet ellenére remek film született Alex Garland forgatókönyvíró és Danny Boyle rendező bábáskodásával, hátborzongatóan jól megkomponált képek és beállítások (senki sem felejti el azt, amikor Jim egyedül kóvályog a Piccadilly-n, vagy amikor rájön, hogy nem pusztult el az egész világ), csontig hatoló zene, profi színészek (Brendan Gleeson, Naomie Harris és az őrnagyot játszó sorozat-színész, Christopher Ecclestone, aki a Heroes-ban is feltűnt, nem is beszélve Cillian Murphyről), a nézőt mélyen megérintő filmet sikerült leforgatni, amelyet ennél jobban össze se tudtak volna rakni.
A 28 héttel később egy bújkáló házaspárral kezdődik, akikre rátörnek a fertőzöttek, a menekülés közben azonban Don (Robert Carlyle) otthagyja feleségét, és egyedül szökik meg. 28 héttel a vírus kitörése után a fertőzöttek döntő többsége éhenhalt, a NATO pedig egy bázist alakít ki London belvárosában, ahová visszatelepítenek ötvenezer elmenekült lakost, szigorú katonai és biztonsági felügyelet alatt. Don gyerekei a vírus elszabadulásakor külföldön tartózkodtak, de a katonai bázison sikerül újraegyesíteni a (csonka) családot. A gyerekek kiszöknek a Temzén túlra, hogy megnézhessék egykori házukat, ahol csodák csodájára megtalálják anyjukat, aki attól függetlenül, hogy vérében ott van a vírus, nem mutatja a gyilkos tüneteket. Egy katonai különítmény elviszi a biztonságos övezetbe, ahol aztán egy sajnálatos hiba folytán elszabadul a vírus, és vele együtt a pokol (nem csak Angliában)…
Az első rész lírai mélységét elhagyva, a folytatás egy akció-horror mozi lett, igaz a jobb fajtából. Lövöldözések, robbantások, menekülés, sötétben bújkálás, van itt minden, ami kell egy adrenalin-függőnek. Maga a film egy jól megcsinált iparosmunka, semmi több. Minden hiányzik belőle, ami az előzőt naggyá tette: a hangulat, a jó történet, a szép képek, igazán erőteljes színészi alakítást se tudnék kiemelni. Ettől függetlenül egy teljesen élvezetes film, csak ne várjunk tőle annyit, mint a 28 nappal később-től. Arra a másfél órára, amíg tart tökéletes kikapcsolódás.
Egy szó, mint száz, a brit zombikat mindenkinek csak ajánlani tudom, étvágytól függetlenül. Két olyan horrort sikerült összehozni, amelyek a saját műfajukban nagyon megállják a helyüket. ‘Whut ’bout sum nice heart ‘n brain, mate?’
Christopher Eccleston nem sorozatszínész, hanem színész
Sokkal több filmben szerepelt, mint sorozatban…
Igazad van, nem néztem utána, csak az emlékeimre hagyatkoztam.
Mea culpa. Valahogy csak a dr. Who ugrott be. 
Hell… mindenkinek!
A minap tekintettem meg a második részt, nekem igencsak bejött. A zombi filmek Romero mester első kultjai után sokat fejlődtek – és itt inkább a technikára, mint az ütős történetre gondolok.
Aki szereti az eredeti angolt és nem restell olvasni, tekintse meg emígyen, nem fog csalódni.
A két 28-as film, jól megkomponált képsorai, zenéje, adrenalintermelő érzékletességgel tolja maga előtt a történetet, míg a végkifejlet elkerülhetetlen….
Természetesen nem akarom lelőni a – szerintem nem – befejezést.
Várom a harmadik részt….
28 évvel később…..?
Hát, számomra a 28 nappal később egy unalmas, feszültségmentes, sok pillanatban röhejes film volt. A második részre már abszolúte nincsen ingerenciám.
Ráadásul a poén az egészben, hogy a 28 nappal később eleje a Resident evil befejező képsorait követi (vagy fordítva, nem tudom, ki kopizott kiről, mivel a két film között mindössze két hónap a különbség). A főhősök meztelenül ébrednek egy elhagyatott kórház zárt szobájában. Trükkös módon nyitják ki az ajtót. Csámborognak a kórházban. Kimasíroznak a feldúlt, kihalt utcára.