2007. október. archívuma.

Sf Blogger szignatúrák, első kör

sig4Nehéz szülés volt, de végülis meg lett az első adag Sf Blogger aláírás. Hét (illetve hat plusz egy) kis rajzocskát nyújtanék át első körben a tisztelt közösségnek, van itt minden, mi szem-szájnak ingere. Lányos, fiús, robotos, alienes, videójátékos, star wars-os, szóval van miből választani. A következő adag érkezésére vonatkozóan nem csinálnék segget a számból, jön, amikor jön (de valszeg hamarosan). Addig is, ha van kedvetekre való az alábbiak közül, nyugodtan használjátok. A legegyszerűbb az, ha fórumaláírásként használjátok, és a képpel linkeltek a saját blogotokra. Az ügyesebbek egy külön programmal (a Paint is elég) ráírhatják a nicknevüket és akkor teljes lesz az öröm. Kreatív napunk ezennel végetért.

Continue reading ‘Sf Blogger szignatúrák, első kör’

Két hónap, új design, összegzés

Tegnapelőtt volt két hónapja, hogy elkezdtem életem első blogját itt, az sfblogs.net-en. Bevallom, az elején nem nagyon tudtam, hogy miről szeretnék írni vagy, hogy egyáltalán mit is szeretnék itt csinálni, de a két hónap alatt úgy érzem, sikerült belejönnöm ebbe a blogger-dologba. Közhellyel élve: evés közben jön meg az étvágy, és ez teljes mértékben így van. Két hónap után kristályosodott ki bennem, hogy mit akarok, mi kell ide és az, hogy mi az, ami biztos nem lesz itt.

Continue reading ‘Két hónap, új design, összegzés’

Sztahanovista valagrendek a’la Sfblogs

bronz

Föl, föl, ti rabjai a blognak, illetve blog-szenvedélynek, elérkezett a jutalomosztás napja, most, kedves olvtársak, megmérettetünk mindnyájan. 1943-ban ismertem meg a GNU Image Manipulatort. Akkor még nem sejtettem, hogy segítségével fogom pártunk és országunk rendelkezésére bocsájtani a lelkes, hű bloggerek motiválását, kitüntetését elősegítő sztahanovista jelvényeket.

Continue reading ‘Sztahanovista valagrendek a’la Sfblogs’

SF Blogger userbarok

Nos, kérem szépen, négy darab userbart ajánlék a tisztelt közösség figyelmébe, most egyelőre még csak ennyi van, igazándiból nem a userbarokban van a vitamin, sokkal inkább a jelvényekben, signature-ökben, és egyéb kis fan-os dolgokban (ugye, már a névnél gáz van, ugyanis itt nem user-ek, hanem bloggerek vagyunk, de sebaj). A képek 350×19-es jpg-ek, ezeket is fórumaláírásoknál meg egyéb, ahhoz hasonló felületen használhatjuk, blogos oldalsávnál értelemszerűen nem, a túlzott szélesség miatt. Nos, ha jól sejtem mindent elmondtam, nemsokára jönnek a sokkal-sokkal szebb, igényesebb, használhatóbb sig-ek, addig tessék beérni ezekkel.

userbar1userbar2userbar3userbar4

Digitális Disneyland - Cory Doctorow: Down and Out in the Magic Kingdom

Ha az ember nem juthat hozzá a betevő cyberpunk-adagjához az anyanyelvén, akkor a, vagy vár, amíg kiadnak valamit, vagy b, nekiáll angolul olvasni. Jómagam az utóbbit választottam, és rövid keresgélés után eljutottam Cory Doctorow életművéig, amelyet kritikusok és zsűrik az egekig magasztaltak. A szép az egészben, hogy a fickó az összes könyvét CC licensszel a nagyközönség rendelkezésére bocsájtotta, e-book formájában letölthetők a netről, így pár kattintással letölthettem és végül magamévá tehettem legelső, 2001-es munkáját, a Down and Out in the Magic Kingdom-ot.

Continue reading ‘Digitális Disneyland - Cory Doctorow: Down and Out in the Magic Kingdom’

Dante 01

Marc Caro, Jean-Pierre Jeunet látványért felelős partnere (ők felelősek többek közt Az elveszett gyermekek városáért és a Delicatessen-ért) sci-fi filmet rendez, amely hír örömujjongásra készteti az elborult történet és látványvilág olyan szerelmeseit, mint jómagam.

Continue reading ‘Dante 01′

Civilizációk osztályozása - a Kardasev-skála

Az egyes civilizációk technikai fejlettségének szemléletésére alkotta meg a szovjet csillagász, Nyikolaj Kardasev logaritmikus skáláját, amely a felhasznált/igényelt energia függvényében osztályozza a civilizációkat. Az elméletet 1964-ben publikálta, azóta is folymatason rágódnak rajta az elméleti fizikusok, csillagászok, no és persze a science fiction szerzők.

Continue reading ‘Civilizációk osztályozása - a Kardasev-skála’

Scifipedia - a sci-fi lexikon

scifipediaTegnap este megláttam az egyik linkajánlóban a címben nevezett oldalt, és bizony meglepődtem. Már eddig is tudtam szs munkájáról, hogy készülget, de nem gondoltam volna, hogy már ennyire jó állapotban leledzik és publikussá vált. Hatalmas lendülettel, nagy lelkesedéssel bővíti Sanyi a “szubjektív” sci-fi Lexxikont (hogy miért szubjektív, az benne van az oldalleírásban), releváns és érdekes információkat tartalmaz, de gondolom nem bánja azt sem, hogyha valaki dob neki egy e-mailt, hogy ezt és ezt ki lehetne egészíteni az alábbi információkkal…

Tessék szépen olvasgatni, információkat küldözgetni, okosodni, tájékozódni, és a haza fényre derül.
(Hogy én mit keresek benne, mindig is rejtély marad számomra… )

Isten hozott Neuro City-ben! - Destroy Dystopia

destroy dystopia

“Kezdhetnénk? Szükségem van már egy komolyabb überdurva bika-rodeóra. Most!”

Az egyik legprofibb amatőr cyberpunk webcomics-ot ajánlom figyelmetekbe, amelyet készítője, Christian Krank azután tölt le az agyából, miután oda feltöltött egy csomó Philip K. Dick-et és Warren Ellist. A Destroy Dystopia a teljes “agresszív” sci-fi élvonalbeli íróira, látványtervezőire rálicitál - és nyer.

Fröcsögő vér, drótozott izomkolosszusok, hire-a-hero főhős, vérszomjas kiber-mutánsok, WW3, lakhatatlan metropolisz, korrupt államhatalom, rendőrállam, a jól ismert ütős vonások itt is megjelennek egy olyan hatásos (illetve ügyesen és kreatívan létrehozott) látványvilággal együtt, amely biztosítja, hogy a Neuro City legjobb fejvadászának, Wyatt Kong és Radikal, a szuperképességű homeless junkie-girl kalandjait egy lekattinthatatlan, lehengerlő netes képregény formájában a magunkévá tegyük. Röviden: a must see vizuális kiber-killer mű, minden cyberpunk-rajongónak.

“Kapott egy szép löket Neuro Turbót egyenesen a szemébe, egy kis adag Plastex-gúnyás szájbakönyöklést, a legvégén pedig megízlelhette a Turbohammer acélcsövének hideg csókját.”

Egy kék kisrobot kalandjai - Blue: A Short Movie

Egy háromtagú lelkes brigád örvendeztetett meg bennünket ezzel a gyönyörű 23 perces animációs sci-fi rövidfilmmel, amelynek szereplője egy kisrobot, aki egyedül találja magát egy hatalmas űrállomáson, hogy aztán durvábbnál durvább kalandokba keveredjen egészen a nem várt végkifejletig. Remek animáció, kiváló forgatókönyv és dramaturgia, hangulatteremtő zenével, amelyek összességét több filmfesztiválon is díjjal jutalmazták, teljesen megérdemelten. A Blue elérhető a csapat (Xenobi Studios) honlapjáról torrent link-ként, vagy a Youtube-on is megnézhető három részletben (1.,2.,3.), a megtekintés mindenkinek ajánlott.





SEO, Friss hírek, információk, AdSense, Sci-fi & fantasy news, Expats Budapest, női magazin, Halász Katalin
Joomla Toplista SG.hu