A nemrégiben becsapódott perui meteorit körüli hiszti miatt kezdett el viszketni a klaviatúra, mert bizony újabban űrbéli fertőzés-veszély, biogenocídium és molekuláris armageddon fenyeget, ugyanis a meteor, egyszerűen szólva, fosat.
Szóval, leesett itt ez a ping-pong labdánál kisebb thing, amely pusztító erejével képes volt egy 10 méter átmérőjű krátert létrehozni. Ez így már önmagában is nagy pánikra adhat okot az inkák földjén (amelyet évente min. 30 meteorit illet, tudták ezt a régiek is), még a végén ismét idetalálnak a spanyolok, vagy az imperialisták. Ám ez a kráter elkezdett bűzleni, a helyiek közül 12-en lavórral az ölükben ülnek a wc-n, a rendőrök közül meg többeket a kiszáradás fenyegetett. Kérem szépen, ilyen a tömeghisztéria (nomeg a hasmenés).
Arra persze véletlenül sem gondolt senki, hogy a labda agyonvágott egy tehenet és ennek következtében alakult ki egy sárral, trágyával kevert steak-szag, amelyet nem átallotak bűznek hívni, vagy arra, hogy a hétvégi szüreti bálon romlott volt a tradicionális perui tengerimalac-sült. És persze adódik a kézenfekvő magyarázat, miszerint egy repülőgép kiengedte a fekáliát.
Nem történt semmi különös, csak a szokásos: nekünk nem elég a szimpla, unalmas igazság, nekünk meteorit és vírus kell, meg Androméda-törzs. Háborúk, éhínség, természeti katasztrófák, reformok, és akkor még egy meteor se jut nekünk? Hát fenét! Megjött, itt van. Onnan. Kintről. The terror comes from outer space…
Kicsit kicsi, kicsit szagos, de azért a miénk.
Megérdemelnénk, hogy a következő meteorrajzáskor fagyott fosdarabkák potyogjanak az égből.








Én azt gondolom, hogy egy segg vagy. Ha több tucat ember megbetegedett és ennek diagnosztizálható tünetei vannak, akkor valami csak történt ott. Amint láthatod ez nem egy tehén méretű kráter. Egy ilyen méretű meteroit becsapódáskor 30-40 cm átmérőjű és 1-2 Km/sec sebességgel jön. Ha kicsit utána néznél megtudhatnád, hogy a földi élet is meteoritokból kiszabaduló organizmusok útján jöhetett létre. Ergo egyáltalán nem biztos, hogy nem baszunk rá erre az organizmusra - ha az.
Rick
Érdekes, hogy majd minden évben van egy ilyen “égi veszedelem”, az újságíróknak is elég leporolniuk az egy évvel ezelőtti szöveget, és már mehet is ki a főoldalra.
A szag pedig nem valamilyen idegen organizmus szaga, hanem a becsapódáskor kipárolgó fémes gázoké. A betegségek lehetnek ez miatt is, vagy a rosszul megfőzött sült miatt…
Mindösszesen ennyi történt ott, azon felül, hogy lett egy szép kráter. Nem kell túldimenzionálni a dolgokat.
Az, hogy az élet az űrből érkezett, egyelőre egy szép elmélet, hivatkozási alapnak gyenge, ha pánikkeltésről van szó.
Azt viszont nehezen hiszem, hogy az űrbéli körülményeket túlélni képes primitív szervezetek, amelyek ráadásul teljesen más evolúció termékei, egyik pillanaról a másikra alkalmazkodnak, elterjednek és megfosatják az embereket.
Ha így volna, az elmúlt 4 Mrd évben igen sok űrjárvány végigsöpört volna már a Földön. Tiszta pech, hogy egyről se tudunk.
A tünetek alapján sugárfertőzés is lehet. Hasmenésről egyébként tudtommal nem volt szó, csak fejfájásról és hányásról.
Kiszáradás, emésztési problémák, rosszullét –› hasmenés finoman megfogalmazva
http://news.bbc.co.uk/2/hi/americas/7001897.stm
Fejfájás, szemproblémák, bőrirritáció, hányás és émelygés. Nem emésztési problémák. Egyébként érdekes a cikk, a sugárzást úgy tűnik, mostanra kizárták, vsz. mérges gázok szabadulhattak el.
Legújabban rákenték a hasmenéseket a finom, felszálló porra, meg esetleg valamiféle felszabadult gázokra, úgyhogy semmi bulvár…
Ami hazai, az a Kossuth téren meg a tévészékház előtt van…
Egyébként, hogy az inkaleszármazottaknak megy a hasa, az végképp nem hazai sz*r
Ti hol olvastatok hasmenésről?
És hová lett az előző bejegyzésem a BBC cikkéről?
http://news.bbc.co.uk/2/hi/americas/7001897.stm
Eszerint a tünetek “fejfájás, szemproblémák, bőrirritáció, émelygés és hányás”. A sugárfertőzést úgy tűnik, sikerült kizárni.
“A helyi lakosok rosszullétének okára is rájöttek azóta a tudósok: mivel Peru ezen területén a talajvíz igen sokszor tartalmaz arzént illetve ként, így a becsapódáskor minden bizonnyal ezek az elemek szabadultak fel. A mérges gázok belélegzése okozhatta a hányingert és a fejfájást azok körében, akik megközelítették a krátert. ”
http://www.fn.hu/tech_tudomany/0709/megfejtettek_perui_meteorit_titkat_172408.php